#193

Szépen indul ez a poszt.

Tegnap egyik kollégám (aki úgy nézett már rám) tágra nyílt szemmel mondta: N. te nagyon szórakoztató vagy. Én pedig belepirultam. Hogy na. Hogy hát én ezért dolgozom, güzülök, és milyen jó, mert bejön a másiknak.

És most is belepirulok, kicsit örömömben, jobbára feszengő zavaromban, mert ez a mondás egyébként valamiért jelentősen bemászott a komfortzónámba. Meg is van, azért, mert ezt is úgy mondta, ahogy nézett. Az már sok. (Hozzáteszem, teljesen ártalmatlan az egész szituáció, csak I’m creep, I’m a weirdo.)

Viszont persze ott a büszkeség, hogy tessék, örülnek, szórakoztató vagyok, megteszem, ami tőlem telik. És rácsodálkoztam erre a furcsa késztetésre, hogy mindig el kell süssek egy viccet, egy frappáns elméncséget, nevessenek, örüljenek, akár egy késői Beatles klipben.

És rácsodálkoztam arra is, hogy mennyire erős bennem ez a késztetés, hogy másnak jó legyen velem, azaz nem igazán jó, nem személyre szabottan öröm neki, hanem csak nem rossz. Mert egyébként szépnek kell lenni, csinosnak, olyannak, akire jó ránézni, és én ezeket elbaltáztam, egyszerűen genetikailag, aztán motiváció sem támadt, hogy a kapott anyagból kihozzam a 4d szempillahosszabbítást meg a körmöst, vagy legalább a tényleg szép, míves kiegészítőket, a stílust, valamit. Akkor legalább ez: a vicc, a szórakoztatóság.

Ez persze egyéni nyomor, de az már talán nem, hogy valami alapvető tévedésem hinni, hogy ha én nem vagyok szép, ha ráncos vagyok, csúnya, karikás disznószemű, gubicsorrú, pofákat vágó, az a másiknak rossz, az neki szenvedés. Ha nekem kilátszik a narancsbőröm, a muffintop, a karfioltérd, a sharpei has, a pisztolytáska aka bricsessz (mennyi elkenő, elviccelő szó), azzal én mennyire bántom a másikat. És a saját arcom néha annyira zavar, mert nem szeretem, és éppen akkor szerintem nem jó ránézni, hogy emiatt nem szívesen mutatom másnak beszéd közben, főleg ha megérzem magamat, hogy ott vagyok, és nem csak a társalgás áramlik, és benne én annyira természetesen, akár egy girbegurba hal, sokadmagával, egyformán, a gyerekrajzon, a víz alatt.

Miféle ostobaság ez, honnan épült ez be? Hogy az én narancsbőröm másnak rossz. Neki fáj. Ez nem lepra, hogy csengettyűvel járjak, ez az idő, az átlagos élet. Voltaképpen nekem sem fáj az a narancsbőr. A súlyfeleslegem sem fájt, de nehéz volt (szó szerint is). Érzem a szabadságot, a könnyebbséget attól, hogy kisebb a súlyom, ennyit kell mozgatnom, ruhába pakolnom. De a hasam eléggé megszottyosodott, és habár itthon pl. mell alá érő sporttopban tornázom, mert nagyon kényelmes, hogy nem fedi semmi a bőröm, futni biztosan nem mernék így elmenni. Ez valami speciálisan lányoknak készült szocializáció vajon, vagy mindenki megküzd ezzel? Szorosan összekapcsolható azzal a tévhittel, miszerint a női lét milyenségét, minőségét főleg a külvilág visszajelzése tudja értékelni, és ezért így megy úgy viselkedjen a lány? Szinte biztosan igen, ez talán annak a fonákja lesz.

Emlékszem, Kop, amikor megismertem, simán ajtót nyitott barátainak egy szál semmiben. Mindegy volt, fiú vagy lány. Nem érdekelte. Volt mellé más görcse ezer, de ez nem fogta le.

Én meg rágódom egy bókon, és ennek apropóján szedegetem szét, ezen a blogon az egészet, kb. mint egy intim betétet, egy pelenkát, egy füstszűrőt, mi van benne, ami aztán megköt annyi mindent, a vért, a vizeletet, a kátrányt, furcsa, hogy így, szétmorzsolva csak valami törmelék, szilikon, aktív szén, semmi csoda, valaki ezt jól kitalálta. Visszamentem a kiskamaszkorba. Talán nem is baj, most könnyebb lesz pár akkori gondot megoldani.

És a vicc az, hogy igazából tényleg egészen jól érzem magam, és szoknyákat hordok, csak mert tetszik a vonaluk, tetszik valamelyik ívem benne, magamnak persze, mondjuk pénteken a farmerszoknya nehéz volt, miközben sétáltam benne az utcán, úgy éreztem, ez túl sok, kihívó vagyok, aztán nevetséges, aztán már átlagos, csak túlparázó, végül megállapodtam abban, hogy egyszerűen fasz, ha képes vagyok kisszoknyát venni éppen aznap, amikor 22 fok van. És azt hiszem, ez lenne az egészséges kritika.

És ha már, akkor ez bármikor szép:

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s