#187

Még egy posztot gyorsan beverek, amíg a fiúk alszanak. Egy ideje ez is gomolyog bennem, és csak mostanában érzem úgy, hogy nem panaszkodás, saját elbaszottságom feletti kesergés lenne belőle, hanem valami, ami inkább okoskodás, vagy ki tudja mi.

Szóval múltkorjában végre kimondtam magamban, hogy az a tételmondat, ami minden hülye workshopon, fene tudja hol elhangzik, hogy ‘és akkor, amikor bajod van, micsinálsz, hát fekhívod a barátnőd, és jól kipanaszkodod magad neki’, szóval ez engem minden alkalommal vissza-visszaküldött a kezdő mezőre, dobj újra hatot, hajrá.

Nekem ilyen felhívombarátnőm kurvára nincs.

Reggelente, amikor viszem az ikreket a bölcsibe, szinte minden nap elmegyünk egy csaj mellett, aki ugyanott ácsorog, vár és telefonál. Jön szembe egy ismerős édesanya, fiatal nő, szinte mindig telefonál. Igenis vannak, akiknek folyamatos a kapcsolatuk a barátnőjükkel, valakijükkel, aki barát, szülőtárs, házastárs, fene tudja.

És nekem ilyenem nincs. Régen volt, iskolás koromban, volt gimis koromban is, valahogy a főiskolán lettem olyan sordródó, magányos farkas, aki mindenhol kicsit outsider, és elkezdtem főleg fiúkkal barátkozni.

A leginkább ilyen kapcsolatom, amit azóta is Golden Age időszakként tartok számon magamban, és elpárásodik a szemem, ha eszembe jut, A.-val volt, akivel cseteltünk egész nap, miközben dolgzotunk, de A. is férfi.

És ez a tény, hogy nekem ilyen nincs, hogy nem megyek csajoskodni, tűzijátékos koktélt inni, aztán fotót posztolni, nem járok leánybúcsúkra, egy csomó mindent kihagyok, szóval ez rohadtul frusztrált. Ahogy frusztrált az is, ahogy a Jóbarátok alapján vágytam a törzshelyre, a fix gárdára, ahol én nem külsős vagyok, hanem a belső tag, akinek mindig van helye a kanapén. És legalább 10, de több évadon keresztül. Ha már.

De valahogy mostanában eljött annak az ideje, hogy ezt elengedjem. Főleg mert ezen a téren is lementem a gödör aljára (legalábbis egy gödör aljára), és leépült körülöttem minden kapcsolat, de sokról kiderült, hogy van erő és érdeklődés, érzelmi töltés újraépíteni, vagy mássá. Hogy nem para, mert van kit felhívnom, ha tényleg baj van, és nem elbaszott teremtés vagyok, hanem ilyen. Néha elbaszott, néha pedig ez az üzemszerű működésem, amikor jól megy minden. És a Jóbarátok olyan a barátságról, mint az amerikai szerelmes filmek erotikus jelenetei, minden szépen világitott, makulátlan bőrfelületek simulnak egymáshoz, a finom érintésre intenzív, de elegáns a válaszreakció, és ehhez képest a valóság döbbenete, hogy a német szoftpornók umca-umca nevetségessége is igaz, legalább ennyire, mint a szépségé, mindkettő jelen van, és néha egyik sem, hanem a favágás, és a misszionárius póz, vagy sokáig semmi.

Persze frusztrált vagyok most is, mert még mindig nem érzem, hogy annyit és úgy jelzek mások felé, ahogy szeretnék (nem, ez most nem a nő kapcsolódik férfihoz téma, hiába az idecibált párhuzam a szexszel), de most van bennem valami olyan bizonyosság (mármint az a dolog, ami a teljes bizonytalanság és kétség ellentéte, vagy legalábbis lassú felszámolódása), hogy azért az is lehet működő, ahogy én élem a szociális életem. Ez nem abnormális, nem szánalmas és beteges, hanem problémás és megoldandó, de lehet, hogy a végén olyan helyzetben érzem igazán jól magam, ami még mindig távol lesz egy sokfős kanapétól a kávézóban, és azért lesz jó, mert ezen már nem görcsölök.

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s