#186

Na, a szívás, betegséges hét után volt egy nap nyugi, pénteken I. dőlt ki, azóta is fekszik. Ez nála, úgy tűnik, menetrend szerinti egy-egy ilyen keményebb, hajtós, családi hét után, és nem csak az a baj ilyenkor, hogy éppen mikor nekem is jól esne egy kis lélegzethez jutás, akkor kell pláne sebességre kapcsolnom, és elvinni az ikrekkel 24 órában a balhét, hanem sajnos I. nagyon rossz beteg.

Igyekszem nem panaszkodni párkpacsolat miatt, de néha kicsap a hullám a kád szélén, viszi a szappanzsíros lenyomatot. Szóval szívtelenné válik. Vagy szeretetlenné. (Egyébként persze nem az.) Olyan szinten befelé fordul, magába zuhan, hogy képtelen másra figyelni, empátiát érezni. Nem tudom, mennyire szenved, amikor szenved (látszatra nagyon, sokat nyög, nyöszörög, de nem tudom, pontosan mi a baja, láza nincs, a torkát fájlalja, fájnak a tagjai, sokat alszik), de sajnos egyszerűen képtelen vagyok én is empatikus lenni, azt hiszem, az a gond, hogy nem vagyok annyira jó ember, hogy szeressem azt, aki éppen nem szeret engem, még ha rá is szorulna. Ez a gyerekeimmel is nehéz, de ott tudom, hogy ezen túl kell lépnem; amikor gyűlölnek, amikor elzavarnak, akkor már tudok maradni, és nem (mindig) veszem magamra. Felnőttel erre, úgy tűnik, képtelen vagyok.

Szerencsére már jobban veszem, mint a legutóbb, amikor I. ilyen volt. Megerősödtem, miközben egyáltalán nem vagyok problémamentes, sőt.

Néhány napja volt egy találkozóm egy coach fickóval, már dolgoztunk együtt közösen, az irodaházban szomszéd, a cégek összeérnek (van közös tag, aki mindkettőben dolgozik), szóval nem egy idegenről van szó. Munka kapcsán kértem tőle segítséget, és tudtam, hogy az az egy óra vele milyen nagyszerű lesz: mert okos, mert figyelmes, jól ad, és eleve, ad sok-sok pozitív visszajelzést, nagyon szeretem, amikor kivülről gyorsan megragad lényegi dolgokat, és pl. több fős beszélgetéseknél mindig le tudta zárni az elkanyarodásokat.

És tudtam, hogy pl. az ő szemében nem vagyok láthatatlan (amire pedig törekszem nőként), de ez nem volt baj, mert azt is tudtam, hogy ez éppen annyira ártatlan és ártalmatlan, nem tárgyiasítás, hanem az én értékelésem, amit valamiért tudtam fogadni. Ez a mostani egy óra tényleg remek lett, rögtön két fontos tudás formálódott bennem magamról (amellett, hogy a céges ügyet is alaposan átbeszéltük).

Az egyik, hogy poszttraumás növekedésben ‘szenvedek’, és ez a boldogság, amit nap mint nap megélek a gondok, a továbbra is felcsattanó konfliktusok mellett, ez nem valami gyanús, különös, magyarázat nélküli, hormonok adta ajándék, hanem mondhatni jogos jussom, és nem kell magamban (sem) magyarázkodnom, hogy ezt megéltem. Megvolt a trauma, igenis mélyre mentem, kibaszott mélyre ezzel a gyerekvállalással, szinte egyedül maradással, az elhízott testtel, az örökös kétségekkel, vádakkal, fuldoklással, magánnyal, elszigetelődéssel, és még csak bele sem feküdhettem a dagonyába, mert a két kicsit más nem látta volna el. Lehet, nem egy Vietnám, de nem bánom. 🙂 És most már tudom, hogy élnem kell ezzel a jussal, nem elkártyázni, elkurvázni, hanem most épülni, és jó lenne valamit építeni is.

A másik, hogy mindemellett valami eléggé el van törve bennem. Itt volt ez a fickó, okos, kedves, teljesen ártalmatlan, pontosan azzal a fajta érdeklődéssel és értékeléssel fordult felém, ami még elviselhető érintés. Korán reggel találkoztunk, pontos volt, sőt annál is pontosabb, pedig hajlamos elkésni, és éreztem rajta a friss borotválkozás illatát, ezt ritkán érzem (majd minden nap látjuk egymást), és arra gondoltam, azaz valahogy tudtam, hogy úgy borotválkozott, hogy közben eszébe jutott, majd frissen borotválva ül le velem beszélgetni, és ez milyen jó lesz nekünk. Néha vannak ilyen biztos tudások. Gondolom, másnak is. És persze örültem neki, és az óra végén a gyerekekről is beszélgettünk (az övéiről is, boldog családban él, tényleg teljesen ártatlan és ártalmatlan a dolog, csak egy másik ember értékelése). És itt jön a de. Egyszerűen képtelen voltam bármiféle jelzést tenni, amivel én értékelem őt. Azért vettem észre, mert megvolt bennem valami késztetés, de kb. mintha magas erkélyre lépnék ki, jó lenne lenézni, de ez olyan szinten veszélyes, amit sajnos nem vállalok. Érted. Kilépni egy erkélyre. Veszélyes.

Nem hiszem, hogy 43 éves nőként, két gyerekkel már az van rendjén, hogy nem merészkedem ki az erkélyre. Nem egy parkour útra, csak legalább kicsit ki ebből a szobából. Csak azt nehéz elképzelnem, hogy lehet ilyet csak egy kicsit. Hogy utána nem elmenni bázisugrani, hanem megtalálhatom a stabilitást, ami éppen belefér egy átlagos napba.

1 thought on “#186

  1. Nekem van ún. legjobb barátnőm, gimi óta, változó intenzitással, de mindig megkerülhetetlenül jelen vagyunk egymás életében. Még ez a barátnőm is volt, hogy szememre vetette: tudja, hogy szeretem és fontos nekem és megosztok/átveszek mindent vele/tőle, de neki évek kellettek, mire elfogadta, hogy fizikailag és úgy egyáltalán sokkal távolságtartóbb vagyok mint ő. Mostanában amúgy azt veszem észre, hogy az emberek nyitottabbak, olvasottabbak – vagy csak én találkozom értelmesebb emberekkel, mint eddig – és több frissen megismert ember társaságában is azt érzem, hogy látják, hogy én szó szerint és átvitt értelemben is nem egy, hanem három lépés távolságból szeretek beszélgetni, de elfogadják, mi több, értik. Sőt, mostanában több hozzám hasonló introvertált és mindenféle frusztrációval megáldott emberrel találkoztam, pedig korábban úgy éreztem, csak én vagyok ilyen elcseszett. Ami nekem sokat segített, az az volt, hogy elhittem, ami velem van, az nem rosszabb, mint amit a neurotipikus többség megél, hanem egyszerűen csak más. Nem vagyok kevesebb, nem vagyok nehezebb eset, csak más. És neked ez a pasi a leírásodból úgy tűnik, van elég értelmes és elég érzékeny ahhoz, hogy valóban érthet téged és ezzel együtt értékel. Tehát lehet, hogy a te más számára érzékelhetetlen jeleidből is vette, hogy értékeled őt, nem kellett hozzá tőled nagyobb gesztus

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s