#181

Van az a vicc az érett férfiról, aki hol ezt, hol azt keresi a nőkben, de aztán végre benő a feje lágya, és a fontos, hogy nagy melle legyen a partnernek. Hahaha, ugye, de ezt hagyjuk. Nem sok alapom van finnyogni, amikor én is ilyen érett felnőtt lettem: sok minden motivál mostanában (és jön a sok jutalomfalat, pillanat, komolyan, tele van varázslattal az életem, varázslatos emberekkel is, mondjuk sokat segített az, hogy immár élőben találkoztam velük), de ami már reggel eláraszt a kávé mellett, az annyi, hogy szeretnék jó segget.

Nagy kérés? Nem, ugye? Ja, de.
Nem is jó segget akarok, csak jobbat (és igen, nem megyek el amellett, hogy az alapfokú melléknév több (sok), mint a középfokú). Egész eddigi életem úgy telt, hogy kifejezetten rossz seggem volt – egy kedves ex találta csak jónak, de akkor még 25 éves nagyseggű lány voltam, nem 43 éves. Most pedig egy éve tornázom, sportolok, diétázom (nem pontos, valójában csak átalakítottam az étkezésem, emellett néha diétázom, azaz szigorúbb vagyok), és olyan lett a kondícióm, mint még soha. Öröm reggel felkelni azért, mert vár a hajtós fél óra mozgás, ha valamikor nyűg egy hosszabb torna, akkor is az a legfőbb ellenérvem, hogy ennyi időre egyszerűen nem tudok elszakadni a folyamatosan problémás világtól (anyapisiii, pormacskák az ágy alatt, állandóan szorító munkahatáridők, szemét kis polcok, megpakolva ki nem nyitott, pedig nagyon kívánt könyvekkel). Most először került karnyújtásnyi közelségbe a jó (jobb) segg. Karnyújtásnyira, érted. Ez egy ilyen poszt, ilyen vicces, fárasztó, izzadtságszagú.
Szánalmas, egyben büszke kis szertartásaim vannak, mérések, nadrágpróbák, centi és tükör, fizikai síkon tartják a problémát, miközben pontosan tudom, hogy nem találtam meg a választ, miért is fontos a jó segg.
Strandra, nyaralni nem járunk, utcán már a térdig érő szoknyában is mérhetetlenül merésznek és meztelennek érzem magam – azért erőltetni fogom, mert kényelmes lesz az. Figyelmet felkelteni nem szeretnék, sőt. Rettegéssel tölt el, hogy valaki azért keresse velem a kapcsolatot, mert jó (jobb) a seggem, és enyhe iszony fog el, ha arra gondolok, hogy vicces megjegyzést kaphatok bárkitől, aki éppen szívlapátol a gázcső körül. Persze nagy veszély nem fenyeget, szerintem ez a nemtelen állapot egyszerűen lesír rólam, a női jelenlét kikapcsolva, nem is vagyok benne biztos, hogy akarattal (emlékszem, amikor egy irodaházi kolléga egyszer úgy nézett, akkor szívem szerint menekültem volna, merthogy ezzel nem tudok mit kezdeni, mintha a másik férfilétének elismerése, detektálása, valami flört már borzalmas kilengés lenne ahhoz képest, amiben élek), de azt gyanítom, hogy egyelőre akarattal nem keresem a módot a visszakapcsolásra. Azaz.
Van egy álmom, visszatérő, és még most írok róla, mielőtt beteljesítem. Kimegyek a szigetre futni egy kört, letolom úgy-ahogy, csigatempóban, de katartikus állapotban a kedvenc ezeréves zenéimtől, aztán nyújtok, közben szól az Airtől a Sexy Boy, és nézem, ahogy nyújtanak, futnak a kidolgozott(abb) testű fickók. És ezt sem tudom megmondani, miért is lesz jó a nagy eséllyel félmeztelen fickók nézegetése, miért érzek már most egy csiklandós érzést a mellkasomban, valamit, amitől nevetgélni kell, magamban füttyögni, hümmögni.
Miért érzem ugyanezt, amikor valaki megoszt egy Jason Momoa videót a női mozgáskörben, a faszi falra kapaszkodik, nem is szeretem az ilyen csupasz, kötegelt izmokat, mind a mai napig az agyra gerjedek be, és persze szigorúan agyilag, aztán ha megvan a kiépült kapcsolat, már létrejön a fizikai sík is. Ha már valami fizikai, akkor a szőrös mellkas, a szakáll, és gyűlölöm, hogy most ez a felnyírt haj, szakáll lett a stílus, mert egyenfaszik lettek, ez nem belülről növekvő szépség, hanem csak külvilág diktálta visszanyírás.
De mit számít ez?
Egyelőre addig jutottam, az benne a legjobb, hogy miközben egy másik nembélihez képest azaz rá reagálok, valójában ezzel mégiscsak bekapcsolok valami női létezést, és becsatlakozom egy csoportba, ahol másokkal hümmögök és füttyögök, lájkolom Momoát vagy Tom Hardyt, szégyenteljesen tárgyiasítom, és ez nem revans, mert én sosem voltam tárgyiasítva, ezt úgymond megúsztam szépség nélkül, és csak az enyhíti a szégyenem, hogy azok a félmeztelen faszik a futópályán nagy eséllyel igenis ilyen néma füttyöngéseket és hümmögéseket (is) szeretnének, kell a közönség, és én közönség leszek, ráadásul kicsit lemeztelenített, mert ha a seggem nem is fog látszani (báár, kacérkodom a leggings gondolatával, de ez nagyon merész lenne egyelőre), az viszont egyértelmű lesz, hogy lassan és nem éppen hatékonyan futok – ennyi kihagyás után erre számítok.
Mondanám, hogy a futás nagyszerű meditatív alkalom elmélyedni, kapargatni egy kicsit az agyagot, hátha kijön belőle-alóla valami, de most inkább arról álmodozom, hogy egyszerűen csak futok, és próbálok életben maradni, és nem léggitározni hangosan.

4 thoughts on “#181

  1. Pár hete olvaslak, kicsit visszaolvastam, és akár az én életem is lehetne a tiéd 🙂 Most ez a nőiség kikapcsolása, de közben tetszeni vágyás, de mégsem, ez nagyon betalált. És persze tolulnak bennem a tanácsok, hogy mit kellene csinálnod pl. a kapcsolatoddal illetve pont, hogy anélkül, hogy kiteljesedj, mert ez így nagyon szomorú, amit leírsz, miközben látom, hogy ezt magamnak is mondhatnám, csak hát mondani könnyebb, mint megtenni.

    • Ó, nagyon kedves vagy, és örülök, ha tud adni valamit ez vagy az a posztom. 🙂 A kapcsolattal most oda jutottam, hogy először érett fejjel határidőt szabtam a változásra, de aztán még érettebb fejjel rájöttem, hogy ez így nem fog menni (mert akkor mi lesz, na bum, inkább készen leszek valamire?), és valahogy elöntött az érzés, hogy a dolgok, a szereplők nem véglegesek, akár egy mesében, van, akivel erős a viszony, visz a táltos ide meg oda, és segítjük egymást, de a végén egyedül kell elvinnem a balhét, ő meg megy az istállóba vagy vissza tündérföldre. Más szóval persze kell a kapcsolaton dolgozás, de amikor eljön az ideje, akkor kiderül, hogy az a másik “csak” segítő, kísérő, vagy boldogan élünk, míg meg nem halunk. Ha csak magamon dolgozom, már azzal is alakítom a mesét, a szereplők státuszát. (bocs, hogy ilyen hosszú lére eresztettem a választ, de hátha ez meg új szempont neked is. Már ha ez egyáltalán valami új szempont tényleg, nem csak a belekényelmesedés. 🙂

      • Ez a táltos és utazótárs nagyon jó hasonlat. Valahol ott tarthatok, ahol te, mind fejlődésben, mind élethelyzetben. Persze csak egy kis ablakon látok bele a világodba a blog által, de ezt érzem. A fő különbség talán annyi, hogy nekem van egy új táltosom, akiről lehet, hogy csak én hiszem, hogy táltos, és azt is, hogy az enyém :). Egyelőre még csak fejben élem meg vele az együtt megtehető új utakat. Tőle függ, hogy csak a képzeletbeli barátom lesz, elkísér egy darabon, vagy esetleg végleges szereplővé válik. Mindenesetre ő elég erős lökést ad a 180 vagy 90 vagy akármennyi fokos fordulatra. Remélem azért nem 360 lesz belőle 🙂 Neked meg drukk a kiteljesedéshez, én mostanában nagyon szeretem olvasni a gondolataidat.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s