#176

“Át kell alakítani az életem!” – mondtam néhány hete T.-nek, a tanárnak, akkor éppen sokkos állapotban voltam, nem is fejtettem ki, biztonságosabb és persze szebb téma az irodalom, a sokk elmúlt, lett újabb, az is elkopott, az átalakítás vágya megmaradt.

Nagy dolgokat akartam, de mit lehet változtatni, ha ott vannak a gyerekek, Horgonyhely ez igazán, legalábbis nekem, aki már két metrómegállónyi távolodást is kalandként él meg (és nem, ez nem a szánalmas öröm, a vasárnap hajnalban hányást csipegető galamb szerencséje, hanem tényleg tiszta és csodás állapot, még ha ironizálok is magamon, talán mert el sem hiszem, hogy tényleg, de tényleg ilyen jó tud ez lenni), szóval máshol kellett megfognom az egészet.

De itt a test, az újabb t, sőt T.

Pipálva a kisebb t, a torna, az már beépült eszkaláció, de rendet kell rakni, hát elkezdtem az időpontokat. Először a fogorvos, a legnagyobb kínzás, a legtöbb pénz, de legalább halálos betegséggel nem fogad (bár itt kitérőt kell tegyek, amikor még ifjú voltam, és durván hipochonder, egyszer a nyelvemen vörös foltot vettem észre, és a rák biztos tudatában bejelentkeztem egy találomra kiválasztott dokihoz, aki az ajtónyitáskor szoláriumozott, aranyfülbevalós szépfiúnak bizonyult, aki megszemlélte a nyelvem, majd megkönnyebbülten elmondta, hogy ő már elővette a régi tankönyveit, hogy képben legyen, de nincs ott semmi, talán a fogamhoz ér, és kicsit kikopott, úgy tűnt, a rettegésem elég hatásos volt ahhoz, hogy lergalább telefonban komolyan vegyen egy kezdő fogász, végül ennyire futotta). Aztán a fodrász, az végképp biztonságos, de valahogy sosem jut rá idő, mindegy az, úgyis ott ez meg az a forgó, amúgy is ki nézi, ki néz. Most jön a sebészet, az éves nőgyógyász, szégyen, de tavaly kihagytam, nehéz év volt, vagy már nem is tudom. Beadtam a derekam (haha, ez vicces, szó szerint), és kipróbáltam a céges masszázst, és itt is hamar megtudtam, ahogy a fodrásznál, hogy nem jött össze a gyerek, kemény dolog, itt már feladták, ott még dolgoznak rajta. Mit mondhatok? Én csak egy test vagyok, szőrzet, izom, ín, csontok, teszem a helyére a dolgokat, vissza a vállat, a nyakat, saját tükörképem.

Fontolgatom a pedikűröst, szerencsére semmi bajom a lábammal, de utált kötelesség ez, a körömvágás, csinálja meg más, aki ennél ezerrel rondábbat lát nap mint nap, engem csak megreszelget, políroz, ki tudja, mit mesél el magáról, amit nem kellene tudnom, de már nem lesz visszaút. Úgy kell ez nekem, ez a pedikűr, ahogy a takarítást is átadtam régen másnak (újabb t, a tudás és a test után a tér), nem hiányzik, nem is veszett el teljesen a magam körül rendezés szükségessége, egyszerűen csak hetente egyszer más intézi a porcicákat.

Szóval lassan minden ablak kinyitva, minden szőnyeg kirázva, már csak új garnitúra fehérneműt kell vennem, és összeeshetek az utcán, azért életben kell maradnom, mert a valódi fiókok még kaotikusak, nem ám mint a bűnügyi regényekben, ahol néhány köteg levél alatt hamar megvannak a megboldogult, az áldozat fontos iratai, nem, itt ami hamar megvan, az néhány fontos fiók tele terhességi ultrahangleletekkel, lejárt receptekkel, pelenkakuponnal, óvodaválasztási prospektussal (megér egy újabb posztot), babakötvény-kivonattal, én nem is tudom, hogy vagyok arra képes, hogy közben bizonyos dolgokat lecsupaszítva, korrektül rendben tartsak, pl. van egy Dropbox fiók, ahol havi bontásban mentem a szkennelt számlákat, utalásokat. Akár egy preparátor, aki egészen kompaktra készít egy nyulat, évekig gondozás nélkül eláll a vidéki múzeumban, de a belsőségek a szemétben rohadnak, a majd jó lesz valamire, félretett csontok pedig örök hánykolódásra, polcról, polcra pakolásra ítéltettek.

Jó lenne eljutni ide, évekig elállni a múzeumban, megszabadulni a feleslegtől, szakembereknek fizetni, hogy csillogjon az az üvegszem, de azt hiszem, ez az analógia megtette a dolgát, gúzsba köt, nem igaz, nem is szép, hagyjuk.

Persze valóban megvan bennem a vágy, hogy végigjárva pár időpontot utána évekig ne legyen ott újra dolgom, és nekiveselkedjem olyasminek, amitől konkrétan alacsonyabbrendűnek érzem magam embertársaimnál (illusztráció az egyik kedvenc könyvemből itt): hogy még mindig mindenki jobban tud nálam angolul a cégnél, hogy nincs jogsim. Például. Tanulni kellene, kitenni a néma T-t.

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s