#167

Sokat fogytam tavaly, és még nem álltam meg. Nem esik jól a kérdés, hova fogyok még, mert szeretném, ha a másik elfogadná, oda tartok, ami nekem jó, ezt belátom, átlátom, kontrollálom. Ha nem így lenne (ha komoly fizikai, lelki gondom lenne), akkor sem az ilyen felszínes kérdezősködés segítene. (Lásd még: és mikor jön az esküvő, baba, kistesó stb.)
Tehát fogyok még, mert erős késztetést érzek, mert maga a fogyás, az alakulás önmagában jutalmaz, mert azt érzem, hogy ezzel egyre jobban megközelítem azt a testképet, amelyről eddig nem is tudtam, hogy létezik bennem, mint idea magamról. Nem is idea ez, hanem valamiféle fókuszálás: ahogy tekergetem a súlycsökkenés mércéjét, úgy válnak az egymáson elcsúszó, homályos formák lassan éles körvonallá, egyértelmű határrá.
Jó lenne gömbölyű vállú Palvin Barbivá válni, de látom, hogy valójában nem ez lesz a végeredmény, és nem is bánt, mert nem ez adná meg a harmónia békéjét. Szikár, csontos, hosszú, vékony kezű és lábú figura van valahol, aki lassan előbukkan. És szeretem ennek a figurának a vékony, buckós csuklóját, túl széles vállát, és nem csak ez az öröm, a találkozás felett érzett derű jelzi, hogy itt nem a szépségeszmény közelítése a lényeg, mert valami önazonosság formálódik, hanem az is, hogy szeretem ennek az alaknak a megroggyant hasát, a lassan elfogyó melleit, pedig igen szép kis mellek voltak, a legszebbek rajtam, de az ikrek felélték, persze nem kell panaszkodni, még most is ott van a szépségük maradéka, esendőségükkel együtt különösen kedvesek nekem. Arról nem is beszélve, hogy milyen jól betöltötték a szoptatásban szerepüket, nagy ajándék ez, nem csak a fiúknak, hanem az én női létemnek is, átértékelésben segítő iránytűk, mire is van a test, kié és ki rendelkezhet felette, mi a szép, és mi a hasznos, erős.
Tehát fogyok még, mert még nem érzem elég élesnek a képet.
De nem csak ezért mozgok; már jó ideje nem olyan mozgást végzek általában, ami fogyaszt: a jóga, a core gyakorlatok, a piloxing mind-mind másra szolgálnak: megerősíteni a vázat, megerősíteni a lelket, hogy álljuk együtt az élet viharait, lehetőleg még sok évig, hogy mire az ikrek is elolvassák Dosztoljevszkijt és Ecot, még itt legyek, működő elmével, testtel.
A fogyással még egy ajándék hullott az ölembe: az öltözködés kezd érdekelni. Már nem az a célja, hogy ez vagy az ne látszódjon, ne legyek feltűnő, szembetűnően csúf. És meglepetés, de most látom, nem is az a cél, hogy szép legyen a testem, csinos legyek. Most tűnik fel nekem, hogy az öltözködés valami happening, felület a világban, környezetet adni másoknak, de a körmöm, a karom magamnak: gyönyörködhetem a lakkban (gyönyörködhetnék, ha már ott lenne 🙂 ), a gyűrűkben, karkötőkben, a textil érintésében, örülhetek a színeknek, és jut is, marad is, másé ez, vagy inkább bele a közösbe, homokba nyomódott körteforma, repülő. És az is most tűnik fel nekem, hogy másoknak ez már megy, túlsúllyal, problémás testtel, mindegy, tudnak ennek örülni, és milyen jó rájuk nézni.
Jó lenne úgy öltözködni, mint beszélni, írni. Egyelőre csak fejben dolgozom az ügyön, de nagyszerű dolog ez, kinyílnak ajtók a tapétában, ott voltak eddig is, csak fontosabb volt a folytonos felület érintetlensége.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s