#166

Nehéz lesz ebből kimosakodnom, a vérből, a belekből, abból, hogy boldoggá tesz a szenvedésben tapicskolás. Igaz, nem voltam felhőtlenül boldog tegnap, amikor a porzsák tartalmát morzsolgattam a kuka felett, az összefilcesedett darabokat tenyeremre terítettem, nem is a kezemre, inkább befelé figyelve, előkerülnek-e a Lego darabok, akár egy augur, nincs ott semmi halotti rész, csak a tudás.

Közelebb jártam a boldogsághoz, amikor az ablakunk alatti parkban észrevettem a varjakat, ahogy galambtetemen osztoznak. Dacára annak, hogy a mai napig émelygek (a betegség utóhullámai), dacára annak, hogy megsiratok minden elhullott állatot az úton (már ha egyáltalán oda merek nézni, aztán merek nem oda nézni), napokig gyászoltam az udvari fészekben nevelt rigófiókát, akit végül csak megtaláltak a szarkák, mindezek ellenére, vagy ezekkel együtt gyönyöködtem a látványban. Valami alapvető szemtanúja lehetek, ez így helyes, így van rendjén, a tetemeket megeszik mások, ami marad, a szárny, a gerinc, végül lehull a fa tövébe, akár egy bukott angyal (jaj, újabb Swarovski, de hordom ezt is büszkén), aztán hamarosan onnan is eltűnik.

Fotó hajtás után. Szöveg hozzá Jordán Tamás hangján.

p1180905

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s