Szép témával térek vissza, sajnálom.
Tegnap pörgött ki hírként, hogy a kórházigazgató, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő öntötte le volt szeretőjét lúggal, szóval hogy ő gyerekorvos jelenleg. És a cikkhez fotó is járt, persze kikockázva. A fickó a mi rendelőnkben dolgozik, nem mi a dokink, de helyettesítette a miénket, így volt szerencsém hozzá. (Itt szúrnám be, hogy ez az arc-kikockázás, ez arra jó, hogy ha nem ismerem az illetőt, akkor utcán ne ismerjem fel később, de ha ismerősöm, akkor a fotón nem egy maszat van, hanem nézd, a Laci, csak ki van kockázva az arca. Néhány futó találkozás elég volt, hogy a kikockázott kép miatt elkezdjek nyomozni, hol is dolgozik a fickó, mert nagyon ismerős a haja, a tartása, valami. Azóta persze már kikerült az adat, és tényleg a TESZ-nél.)
Most viszolyogtat az egész ügy, mintha a sötétben valami dögbe nyúltam volna, sokáig kellene súrolni a kezem, de akkor is a másikkal fognám egy ideig az ételt. pedig mi csak egy-két alkalommal találkoztunk vele. Mondanám, hogy micsoda áldás a mi gyerekorvosunk, de jó, hogy őt szerették meg a fiúk, nem ezt a fickót, de az a helyzet, hogy ezt a fickót nem szerették volna meg, nem volt semmi negatív élményünk vele, de nem volt jelen a rendelésen, úgy nézett ki, mint aki valahol elaludt, felébredt, és most egészen máshol van, nem érti, miért, de amíg kiderül, addig teszi, amit elvárnak tőle, amihez ért.
Ami különösen viszolyogtat (az egész történet döbbenetén túl), hogy képtelen vagyok elhinni, hogy ez a fickó ilyesmire képes. Kapaszkodom abba, hogy még nem ítélték el, hogy addig ártatlannak kell tekinteni, hogy most teszik tönkre az életét, holott. Holott valaki másnak marta le csontig a nemi szervét a lúg, más talált rá ilyen állapotban a saját anyjára. És nézem magam, keresem a vérszomjat, a dühöt, a felháborodást, de nem, a mentegetést látom, és azért, mert nem akarom elhinni, hogy azok az emberek, akiket láttam, akik nem csak P. Jánosok, tehát akik fizikai valójukkal jelezték létüket felém, hogy azok rosszra képesek. Hogy ellopnak dolgokat. Hogy megütnek mást. Hogy szadisták. Agresszorok. Gyilkosok. Nem, nem fér a fejembe. És én barom keresem a mentséget, csak hogy szebb maradjon a Patyomkin-világ.
És érzem a csábítást egy másik esetnél is, amikor a befolyásos politikus édesapa molesztálta a kislányt, az anya meg ezerszer nekifutott, hogy elítéltesse, és a sajtóban ment a csata, hogy a nő hisztérika, a férfi életét akarja tönkretenni stbstbstb. Mert csábítóbb volt azt hinni, hogy tényleg vannak hisztérikák, mint azt, hogy valaki a saját gyerekét szexuálisan abúzálja.
Nem tudom, jobb lenne-e érzeni a vágyat, hogy megkeressem, és megrúgjam.
nimbusz 