#143

Az van, hogy egy fekete lyukban élek: minden információt, élményt, ismeretet, fényt és hangot egyszerűen benyelek, és képtelen vagyok ebből bármit is megosztani. Kihagytam társasági eseményeket. Milyen jó a Facebook, elég csak átállítani a Yes-t Maybe-re. Sokat gondolok a barátaimra, azokra az emberekre, akiknek érdekel az élete, amennyire lehet, figyelemmel is követem azt, tudom, hogy nagyon jó lenne velük lennem, de nem teszek egyetlen lépést sem, hogy találkozzunk. Ez a poszt az, amit ki tudok valahogy küldeni az eseményhorizonton túlra, remélem, mindenki olvassa, akit szeretnék elérni. Még leszek, jövök, csak most nem megy.

Nincs dráma, nincs mélypont, elképesztően sűrű napok vannak, olyasmit élünk meg a fiúkkal, ami boldoggá tesz: napról napra bontakozik az emberi létük, tudatuk, talán ők maguk generálják ezt a borzasztó gravitációs erőt, ahogy szívnak magukba mindent, aztán olyan apró események történnek, hogy Marci kérésemre felveszi az eldobott kukoricacsutkát, az asztalra teszi, majd magától megy a tányérért, és azt is visszateszi az asztalra, valami belsővé vált, valami rend, igény, vagy hogy a boltban kisautót választanak, esetlegesnek tűnt az egész folyamat, de attól kezdve van tulajdonuk, addig minden cserélhető volt, azóta van mindkettőnek egy autója, amire vigyáznak, amit fognak séta közben, amiről tud a másik is, és visszaadja, sőt el sem veszi, csak ha nagyon érdekli. Néhány napja felfedezték a repülőket, ma már transzban nézték az eget, este itthon a ‘meséljetek a repülőkről’ kérésre roppant izgalomba jöttek, és a szoba plafonjára mutogattak, abba sem tudták hagyni, csak mutogattak, mutogattak, elfúló hangon dadogtak, hiszen ez elképesztő, dolgok ott fent, most nem, most ez a szoba, de napközben ott, ott. Mindezek olyan kis apróságok, amiket most így csokorban még elmesélhetek, de valójában az apjukon kívül nem lesz fontos senkinek. Nekem pedig egész napot beragyogó, mélységes élmények, mintha éveket élnék, olyan sűrű egy-egy nap, egy óra.

Még az olvasás az, ami felé el tudok kanyarodni, és nagyon örülök, mert jó könyveket olvasok éppen, de erről nem beszélhetek, mert ott a podcast, hallgassátok, annyit elárulok, hogy most három hétre előre olvasok már, mert hirtelen megtaláltam pár órát, amikor belefeledkezhettem vaskos és kevésbé vaskos, de szépséges könyvekbe, és fél óra olvasás minden nap egyszerűen kevesebb, mint egy nap három órányi.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s