#134

Kidobtam végre egy doboznyi Holmit, Mozgó Világot, Parnasszust – előbbi végre elérhető online, még ha csak szkennelve is, utóbbiakat pedig, be kellett látnom, nem fogom mostanában felcsapni, és mire mégis felcsapnám, lesz más, amit fontosabb lesz.

Azért amikor kitettem a dobozt a kuka tetejére (érted, hátha akad, aki guberálna magának Holmit, és akkor ne dőljön már be derékig a ládába, de persze egy óra múlva valaki beleborította a szelektívbe, így működik a szerkesztőség), elkezdtem benne turkálni, és sajgott a szívem, micsoda nevek ezek, micsoda szövegek lehetnek ezek, aztán észrevettem, hogy benne van az a Parnasszus is, ami a 2003-as Egri Írótábor anyagait adta ki, életem egyetlen írótárbora, költőtábor volt az igazából, remek hely, pontosan olyan, amit elképzel az ember, olcsó borok, papírcserék, szerinted ez jó lesz a mai feladatra, összesúgások, ki ez, akinek már kötete van, amúgy meg egy nulla, jézus, a városkában felvonulás, ha már adtak pénzt, zenés est, felolvasások legszebb ruhákban, voltaképp egymásnak, a művház dísztermében, hajnalban andalgó séta a kordzakós már-költővel (azóta pláne költő és egy (ex?)alkoholista tündér), szerelem még két hónapig, fasza volt, na, szóval visszahalásztam azt a példányt.

És ez volt benne. Már csak az első sorokra emlékeztem, sokkal kajlább, mint ami rémlett, de az a helyzet, hogy faszául (jó ez a szó most) benne vagyok még mindig én is, habár nem állna meg olyan hetykén a söröskorsó, vagy éppenhogy stabilabb lenne a laza kötőszöveten, majd egyszer, még lazább kötőszövettel kipróbálom. Akkor is el fogom hinni ugyanezt.

(Ja, és nem is voltam olyan fiatal már! Majdnem 30.)

Vers sörrel
Utána csak feküdtünk a nyirkos ágyban,
ő sört nyitott, én cigarettára vágytam,
hozott csészealjat, hamuzni, poharat
magának. Szisszent, sercegett a pillanat.
Később vizelni ment, s a korsót köldökömre
tette, feküdtem moccanatlanul, már törölte
a nedves foltot hasamról szájával. Bájos
volt nagyon. Ám rájöttem, milyen homályos,
hol vagyok, miért hagyom, miért is hagytam,
rezignált bolondként fekszem mozdulatlan.
Engedem. S kerülhet testemre billegő
söröspohár, lapátnyi föld vagy éppen ő,
mert elhiszem, hogy gyengéden megtörölnek,
s eltüntetik nyomát a testnek, sörnek, földnek.

 

2 thoughts on “#134

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s