#118

Nos, ez rövid lesz, habár készül a fejemben egy hosszabb a macska-gyerek témáról, meg úgy általában.

Ma, a Kaláka után a Youtube autoplay valami fura videóra vitt tovább, mivel kép nélkül fut a zene, csak egy idő után tűnt fel, hogy az elég unalmas liftzenében rendszeresen csengetnek. Megnéztem, és három kérdés merült fel bennem.

Mi ez az őrület???

Mi az, hogy 132 millió megtekintés? Meg a hasonló videóknál ugyanilyen vagy még magasabb számok???

Hogy lehet, hogy 12 percet megnéztem belőle, és lehet, hogy még bele-belenézek???

Egyébként persze értem én, orülök, olyan jó dolog ez, mint a second hand boltok meg garázsvásárok, bababörzék, antikváriumok, vagy majdnem olyan, na. Az tuti, hogy nem vettem volna ennyi tojást, amiben sejthetően cukorka van.

#117

Egyrészt igen örvendek, hogy csak a PMS hormonváltozásai játszottak velem mostanában, és nem egy nagy szarkupac az életem, mint ahogy azt belezokogtam egyik éjjel a sötétbe. Másrészt még mindig gerincig rémít a tudás, hogy ezeket a mélyen megélt, fontos(nak tűnő) pillanatokat a hormonok hatásának köszönhetem.

A szarkupacról jut eszembe, picit azért bánt, hogy a 70 kiló alatti súlystabilizálódásom végül nem a tornának, hanem a hányós-hasmenéses vírusnak köszönhetem, így nem fogytam, csak csoffadtam. Ideje volt mórest tanulnom, egy kicsit sebezhetetlennek éreztem magam, mert szoptatok, no persze nem voltam az, de úgy tűnt nekem, természet anyánk azt nem bánja, ha kissé ütött-kopott leszek (a bőrömön látszik legjobban a vitaminmerülés), amíg a funkciómat ellátom, addig csillog-villog belül a motor.

Namost ugyanez az édsanya maximum a hajamat fogta fel a homlokomból, miközben a fiúk egészen olcsón megúszták az egész családon végigfutó betegséget. Marci is hányt egy éjszakát, de másnap fenegyerekként ébredt. Szintén érdekes élmény volt hidegrázva, izomfájdalmakkal, mérhetetlen szomjasan (a víz sem maradt meg bennem sokáig, aztán amikor igen, csak kortyokat mertem inni) eldőlni éjjel, aztán kora hajnalban azonnal mozdulni, ugrani, amikor mellettem a kisfiú félálomban, a hátán fekve, gurgulázva hányt. Nem volt trombitaszó, hős anya képzet, egyszerűen nem éreztem a betegséget egy rövid ideig.

És még a szarkupacról. A fiúk olcsón megúszták, mert őket sosem zavarta (persze majd fogja), hogy benne ülnek a tele pelenkában, eldöddögnek, eltologatják a kokckákat úgy is, ha nyakig szarosak. Na, ez is érdekes élmény volt, hányszor tudnak ikerfiúk nyakig beszarni a vírus hatására. És közben nyaktól felfelé érintetlen cukisággal nézni. Nem, nincs fotó.