#114

Majd lesz olyan poszt is, hogy mi történik velem/velünk mostanában (értsd: elmúlt hónapok), most csak egy rövid eszmefuttatásra jut idő.

Nézem, nézem a fiúkat, gyönyörködöm bennük, egészségesek, nagyok, ügyesek, okosak, mindkettő a maga módján, maga útján (amely út néha az, hogy a másikat követi éppen), és megakadok azon az egyszerű kérdésen, vajon szépek-e. Gondolkododás nélkül merül fel bennem ilyenkor a második kérdés magamban: ugyan már, hiszen fiúk, miért kellene szépnek lenniük. És ugyanígy gondolkodás nélkül csapom le a választ: hogy ne nevessék ki őket, ne legyen nekik cikis az élet.

Nagyszerű.

Ott az első kérdés: tényleg, miért kellene szépnek lenniük? Miért kell szép kisbabának, gyereknek lenniük. Miért kellenek seprős pillák, hatalmas szemek, fodros babaszáj, gödrös orca? A gyerekeknek semmire, ők úgy léteznek, olyan őszinte örömmel, akár az állatok, akár egy három lábú macska, nem taszító sem neki, sem macskatársainak a három láb, a furcsaság, a hiány, macskák, ez a fontos. Hozzáteszem, mostanában mindenféle játszóházban, foglalkozáson gyönyörködöm a gyerekekben, mind szép, még az is, akit eleinte újra meg újra megnézek, mert furcsa, mert madárszerű, mert manószerű, mert asszimetrikus, de mind olyan szép, akár a macskák, tisztán csak ők maguk, gyerekek. Hogyan lesz ennyi nem-szép felnőtt?

Aztán megakadok azon is, miért gondolom, hogy csak a fiúknál nem baj, ha nem lesz szép ember belőlük? Lánynak mindenképpen szépnek kell lennie? Persze, annak, hiszen én valahol elkanyarodtam a szépségtől ( de hol, nézem gyerekkorom, és szép voltam), és kín volt, és cikis volt, és a saját apám piszkált, és csúfoltak, és röhejesek voltak a ruháim, a viselkedésem.  Hát így, hát innen jön, hogy szépséget akarok nekik első rávágásra.

Annak viszont örülök, hogy néha meg azt méregetem, okosak, érzékenyek, intelligensek lesznek-e, lesz-e humoruk, és amikor ezeket firtatom magamban, vajon mi van, ha kiderül, hogy valamelyikőjük buta, egyszerűen tompa lesz, akkor mi van, miért fontos az ész, az éles, játékos elme, ilyenkor azt vágom rá gondolkodás nélkül, hogy az élet úgy sokkal kalandosabb, vidámabb. És nagyon örülök, hogy nem azt: mert tompán az élet szívás.

#113

No, ennek meg az a címe, hogy A boldogság ribanc természetéről

Merthogy tegnap aztán jól alakult az este, Marci a továbbiakban húsz percenként kelt, sírt, szoptatással lehetett visszaaltatni, aztán ringattuk is, sétáltunk, végül semmi sem volt jó eléggé, ugyanis ha felkeltem mellőle, vagy letettük az ölünkből, ahol édesdeden elaludt, azonnal felébredt nyüszögve. A POI epizódját két óra alatt néztük meg, én végül úgy, hogy az utolsó 10 percet egyedül, amíg I. Marcit ringatta. Egykor kerültem végül ágyba, persze Marci mellé, altatni, csitítani. Tomi hatkor ébredt. Az éjszakai ébredésekre szerencsére nem emlékszem, már robotpilóta üzemmódban megy.

Muhahahaha.

#112

Boldogság a címe

Fekszem a nagy ágyon a sötétben, Marcit szoptatom, már-már teljesen elaludt, de kitartóan szopizik, mellette Tomi szuszog, a macska a lábamhoz heveredik, fejét a meztelen lábfejemre hajtja, érzem, amint megemeli, amikor I. a konyhában tesz-vesz, majd visszadől rám. Tudom, hogy a másik szobában I. előkészítette a POI legutóbbi részét, ez az, ami vár rám, és nem is fekhetek itt örökké, minden átalakul, fészkelődik, helyét keresi, csak ideiglenesen van itt, együtt. Ekkor eszembe jutott, hogy ez most olyan boldogság, amit észre is veszek, és ennyi, kész a felvétel, el van téve szépen.

#111

A francia szerkesztőségben azért a jogért haltak meg olyan sokan, amely jog megadja a lehetőséget másoknak, hogy leírják, szerintük ez a 12 ember megérdemelte, amit kapott, provokált, ízléstelenkedett, úgy kell neki. Maradjon csak meg ez a joguk. Nekem meg jogom van leírni, hogy faszkalapok.