Amolyan péntek este

A macska szeret bejárni zuhanyzásom után a zuhanykabinba, ilyenkor letelepszik, és a lehulló, lecsorduló vízcseppeket nézegeti. Bizonyára tévedek, de mégis azt gondolom ilyenkor, valamiféle öröm, tiszta kíváncsiság, esztétikai élmény ez neki.

2014-10-10 22.30.26

2014-10-10 22.30.56

Egyébként? Egyébként nem tudom. A fiúk nagyszerűek. Komolyan. Például egyre szebbek. Okosodnak, kapcsolatba lépnek egymással, a világgal, velem. Erősek is, mint két nagy, tömör gumitörpe, szívem szerint naphosszat csak gyömöckölném őket. Azaz. Sokszor érzem, hogy nem vagyok jó anyjuk, fáradt vagyok, türelmetlen, felcsattanok (9 hónapos fiúkkal??? persze rögtön lecsitulok, de a csattanás megvolt), saját időt követelek magamnak – feleslegesen, mivel nem kapok, azaz kapok, de csak be-beszúrt perceket, ötperceket, amíg ők a karámban másznak, tornáznak, és éppen nem panaszkodnak valami miatt, amit egyedül nem tudnak megoldani (panaszkodás = nyígás vagy fejhangon visongás; probléma = ráültem a játékomra, és nem tudom felvenni, vagy hiába van két darab tehenes rágóka, ha az az érdekes, amit valaki (a testvér) mozgat, rág, tehát ki kell szedni a kezéből stbstbstb.). Szóval jogosan vagyok fáradt, jogosan kérem a saját időt, de az a helyzet, hogy nem lesz, és hiába futok neki ennek az elválasztófalnak újra meg újra, nem nyílik meg előttem a 9 és 3/4-ik vágány. A fiúknak is joguk van jó anyához, és ők még nem tudják belátni, miert kellene elfogadniuk, ha néha mégsem jut.

Kapaszkodom időpontokba. A hónap végére baba-mama klubot szervezett a védőnőnk, már vágom a centit, közel is van, és nagyon hiányzik, hogy a seggem alá tegyenek valamit, hogy valami alanyi jogon járjon.

A másik időpont a jövő év kezdete. A közelben van egy csana, és szeretném néha felügyeletre beadni oda a fiúkat. Hetente 2×2 órát gondoltam max., és pontosan, szigorúan be kell tartanom, mire használom az ölembe hulló időt.

Tanulni, mozogni, szabadon. Kis kitérő, hogy amikor valami korlátoz, akkor a filmekben, könyvekben, bármi befogadható dologban arra szűrök, ahogy más bezzeg simán átlépi. Amikor szociális fóbiám volt, és rettegtem attól például, hogy majd nyilvánosan bevizelek, emiatt aztán komplex útiterveim voltak, nyilvános wc-k beiktatásával, sétákkal – a buszon nagyobb volt a para, mint séta közben -, szóval ekkor feltűnt, milyen gyorsan és könnyelmű mód felkészületlenül képesek a regényekben az emberek egy telefonhívásra azonnal elindulni otthonról. És a wc??? Amikor képtelen voltam magasba menni, és csak hosszas gyakorlás és baráti segítség után mentem át például a Ferdinánd hídon, akkor az emberek erkélyeken ültek, ablakokban ácsorogtak, liftekben közlekedtek, anélkül, hogy belegondoltak volna, micsoda erő, micsoda szabadság van a birtokukban. Most meg, néhány napja arra csodálkoztam rá, hogy egy általam olvasott blogban valaki csak úgy odament egy vasútállomás mellett, a gazban ácsorgó öngyilkosjelölthöz. Első gondolatom nem ám a történethez kacsolódott. Nem. Amin megakadtam, az az, hogy tudott a poszt írója csak úgy odamenni? Én az utcára az esetek 100%-ában hosszas felkészülés után, és az esetek 95%-ában gyerekeket tolva, magamra kötve lépek. Az 5% az az eset, ha leugrom végre vásárolni, akkor a fenti helyzetet kell elsimítani indulás előtt. Úgy tűnik, a fóbia és a fizikai korlát hasonlóan hat az elmére, az elmémre.

Szóval a csana tervben van, ennyit a kötődő nevelésről, persze mesélhetnék részleteket az ikrek kötődő neveléséről, Belboék Összehasonlító Irrelevanciatudományi Karán lehetne tantárgy.

Másik kis kitérő az Otthon Segítünk Alapítvány. Kb. 4 hónapja írtam nekik, és roppant mód örültem, hogy visszajeleztek, ám sajnos nem volt emberük, és ezidáig nem is akadt. Nagyon kedves társaság, folyamatosan hívnak, írnak, hogy nem vagyok elfelejtve, egyik szervező átadott egy másiknak, a másik kijött ide felmérni, mire is volna szükségem, most itt tartunk. Nem hibáztatom őket, hogy ennyi idő alatt nem érkezett ide senki önkéntes, ellenben szörnyülködöm, micsoda világ ez, hogy hosszú sorbanállás van nem ingyen banánért, hanem emberhez méltó életért, levegőhöz jutásért.

Az pedig babona, hogy ide is leírom: szorítok a takarító néninek.

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s