+ size

Nem kérdéses, hogy meghíztam, hogy súlyfelesleggel küszködöm, bár az kérdéses, küszködöm-e, fogalmazzunk úgy, hogy kijut a hátrányaiból. Egyelőre nem sok esélyem van tenni ellene, a napom tökéletesen ki van töltve, háztartással, gyerekekkel, I. továbbra sem tud részt venni a hétköznapokban, maximum egy-egy fél órát eljátszik a fiúkkal munkába indulás előtt, legalább a kapcsolat alakul. Az utóbbi hetekben ráadásul borult a fiúk alvásrendszere, az eddig megkapott 2-3 óra, amit nélkülük (de persze egy részét közvetve rájuk fordítva) tölthettem el, elfolyósodott, néha fél óránként keltek, néha egy-egy órát ébren voltak, volt, hogy Marci átaludta az éjszakát (egyszer!), akkor Tomi óránként felsírt, jött a foga. Megint panaszkodom, magyarázkodom, legfőképp magamnak, mert tényleg zavar a túlsúly, nehéz vagyok, és hát a ruhák, a régi kedves darabok, azok elérhetetlenek.

Rászántam magam, hogy pár átmeneti cuccot megveszek, jön a tél, nem húzhatom ki bő indiai gatyában, régi terhesnadrágokban, szóval felkerekedtem, hogy nadrágot vegyek. Nehéz ügy, mert járásnyi körzetben nincs pláza, ruhabolt, meg aztán sem lehetőségem, sem szándékom nincs drága új nadrágra költeni, amit remélhetőleg jövőre már ki kell dobnom. Maradt a second hand. Az első hidegzuhany ott ért, persze mit várok egy Király utcai bolttól, mit is, semmiképp sem azt, hogy a 38-as nadrág a legnagyobb méret. Különösen elterülőnek éreztem magam, amíg kioldalogtam a boltból, de felragyogott a szemem, amikor megláttam, hogy hamarosan Gardrób.

A Gardrób alapjáraton nyomaszt, mert túl sok a fóka, és én képtelen vagyok választani, sajnálom az időt arra, hogy alaposan áttúrjam az asztalokat, szégyenkezem, ha áttúrás után végül nem veszek semmit, szóval felnőttként viselkedem itt is, ahogy kell. De most a biztos célra tartó vadász öntudatával mentem ki, csak a farmereket néztem, és magabiztosan kérdeztem rá, nem-e lehetséges-e, hogy akad az asztalon 42-es farmer. Nem-e. Végül a vásár hátsó végében találtam egy standot, ahol az eladócsaj szerintem sima bálás ruhákat árult, szortírozva. Akár egy mesében, az utolsó hegy mögötti századik bokor aljában a skatulyában az aranybogarat kellett megtalálnom, rátapsonom, és akkor odaveszett a sárkány lelke, valójában a magabiztosságom, mert az eladó az asztal mögé, a ki nem pakolt dobozokhoz irányított, ahol a rátűzött cetli szerint a nagyméretű ruhák voltak. A kiválasztott darabokat a Gödör klub egy erre elkerített termében próbálhattam fel tucatnyi másik érdeklődő lánnyal együtt, csak az első nadrág volt nehéz, utána már szartam bele, hogy festek, ilyen a testem, ilyen vagyok én, lehetne más is, és lesz is, szebb is, öregebb is, rondább is, halott is egyszer.

Végül nem lett farmerem, de az egyik standnál azonnal megéreztem egy ruhadarab hívását, összehajtott fekete textil volt, rajta valami szöveg, meg kellett néznem. Szétnyitva csodás tunika? pulóver? ruha? bomlott ki, véletlenül felismertem a márkáját is, magyar divattervező csaj munkája (nem mintha képben lennék, de valamikor beleakadtam egy cikkbe róla), Non+ a neve, szóval egy ujjatlan, hosszú ruhaféle hatalmas, kámzsakapucnival, fillérekért árulta a két őrült tekintetű, tetovált francia csaj, a ruha büdös volt, műszál és állati szőr nyomai rajta, de az enyém, enyém, vele az sem fáj, hogy a beleírt méret XXL.

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s