A Menyus

Menyus ismert-hírhedt figura Budapesten, 2007-ben készült az alábbi Index-videó:

15-20 évvel ezelőtt az ilyen karakterektől összepisilem magam, és hajnalig hallgatom az igehirdetésüket, cigarettával etetve a gépezetet, de aztán ez elmúlt, elkopott, nem bánom azt az időszakot, ahogy azt sem, hogy már elmúlt.

Mostanában párszor találkoztunk vele a Kisüzemben, ahova négyesben, a fiúkkal egyetemben le szoktunk nézni ebédre, nagyon jó a konyhájuk, apu fröccsöt tol, anyu almafröccsöt, Marci és Tomi az éppen aktuális kiállítás apropóján a kortárs hazai művészetet szívja magába az anyatejjel. Ma már látszik rajta, hogy elmúlt negyven, és lehet, hogy már nem drogozik, de annyi kábítószert juttatott be szervezetébe, hogy valamennyi talán örökkön-örökké ott kering a kisvérkörben, a nagyvérkörben. A képeit nem tudom megítélni, talán blöffök, de meglepő módon olyasmik, amik megérintenek. meglepő, mert azt gondolnám, a pojácáskodás kizárja a hatásos alkotásokat, aztán nem, és valójában ez nem is meglepő, csak rugalmatlan vagyok.

Néhány napja, éppen mikor altattam a fiúkat a sötét szobában, jellegzetes balhéhangokat hallottam, nem tudom, mi az oka, hogy a rikoltozó külföldiek és a valóban veszekedő párok teljesen megkülönböztethetőek, de néhány érthetetlen mondat után már lehet érezni, gond van-e, vagy húzzam fejemre a párnát. Kinéztem, és közvetlenül a házunkkal szemben Menyust láttam, amint két egyenruhás rendőr leteperi a földre, majd megpróbálja megbilincselni. Az egész jelenet még fél óráig elhúzódott, Menyus sokat kiabált, így körvonalazódott, mi is történt. Megpróbálták igazoltatni, mint gyanús alakot (vasággyal negyven kiló, de jellegzetesen drogfogyasztó arcú), ám ő nem állt meg, így a két fiatal rendőr inkább utána rohant. Róka fogta csuka lett, mert Menyus, ahogy fentebb írtam, hosszan kiabált: Mééééért teszitek ezt velem? Baaaaarcsay- díjas festőművész vagyok, a gyerekeimtől jövök haza, hát mit követtem el, MIT KÖVETTEM EL??? Miéééééért?!! Basszátok meg, miéééért!?! A rendőrök elengedni nem merték, de a balhét sem érte meg a fogás. Mindezt persze ma, most írom ilyen okosan, ésszel, akkor nagyon megrázott, fájt a szívem, hogy valakit letepernek, bilincselnek, megalázó, fájó látvány. Marci, az egyik fiam elsírta magát, így nem maradhattam az erkélyen, holott volt bennem valami, talán hibásan gondolt kötelességérzet, hogy figyelnem kell, ne essen baja Menyusnak, mert én tudom, hogy ő tényleg festő, nem huligán (vagy festő is, és huligán is), le kellene kiabálnom, ne verjék meg a rendőrök, de a döntés adott volt: a fiam sír, tehát vele vagyok, Menyus felnőtt, magának kell eligazítania az életét. Akkor is, ha már nem sír a fiam. Így az ágyból, a lassan elalvó Marci mellől hallgattam, amíg újabb autók érkeztek, immár rutinos, idősebb hangú rendőrökkel, akik szakszerűen kipakoltatták, megmotozták, nyilvántartásba vették, és végül valahova elvitték, hogy – reményem szerint – néhány óra múlva elengedjék. Arra jutottam, hogy ha más nem, krónikása vagyok a történetnek, és leírom az igazságot, amit megkaptam néhány percnyi erkélyről nézelődés, a falakról visszaverődő kék lámpafények, felhallatszódó, félig érthető beszélgetések alapján. Íme.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s