Feladás +1 – A privát szféra feladása

A pénz, a tér és idő feladása helyett egy új pontot lettem kénytelen elővenni, mert míg előbbi három alapszinten, a mindennapok síkján módosít, a közüggyé (értsd közösségi üggyé) válásom hatása lökéshullámokban ér el, és most éppen elkapott egy ilyen hullám, visz magával.

Új az érzés, pedig megszokhattam volna, mert terhesként is mindenki kincse voltam. Főleg az utolsó napokban, amikor macskát műttettünk, H&M babaruhát próbáltunk vásárolni, és én a mindenórás terhes nő pozíciót szemmel látható módon, letagadhatatlanul és önkéntelenül elfoglaltam, aztán ki-ki a maga módján reagált erre, de szinte mindenki reagált valahogy. Ám akkor még egy voltam, és szerencsésen nem osztható. Akkor még tőlem kérdeztek intim kérdéseket, és magukról árultak el bizalmas dolgokat az engem megállító ismerősök, a zöldséges, a bolti árus.

Most viszont, a két gyerekkel már nem csak felnőtt vagyok, aki megáll a maga lábán, ha el is tolódott a súlypontja. Most az a felnőtt vagyok, aki annyi mindent ad fel éppen, és ezt a feladást sokan átélték korábban. Kiszolgáltatott a terhes nő, de a kisgyermekes anya még kiszolgáltatottabb, mindez még több kezdeményezést indított el.

Csavargatom a szavakat, holott roppant egyszerű dolgok történnek: már a hatodik nővel tegeződöm össze a lépcsőházban. A harmadikról É., akinek két hete születtek iker unokái, a földszintől K., akit házmester-szigorúnak képzeltem el korábban, holott. Szemben vele a sarokban M., aki magáról annyit mondott: “a beteg gyerek anyukája”. A gyerek egy fiatal, Down szindrómás srác. Az új szomszédék Svejcből, hamarosan visszaköltöznek, csak valami nyugdíjügylet miatt bérelnek lakást itt fél évre. Cs., akinek éppen olyan a dekoltázsa, ami nekem tetszik, a szálkás, szinte csontos mellkasból indul ki két látható puha, szép domb, minden szexuális töltet nélkül tetszik az ilyen, Cs. egyébként érett (nálam mindenképpen érettebb, ha nem is feltétlenül idősebb) nő. A korábban már megismert nők is tovább léptek a zónámba befelé.

A másik különös jelenség az, hogy emberek megállítanak az utcán. Általában nők. Valójában mindig. A gyerekeket nézik, mosolyt akarnak kicsalogatni, sikerülni szokott. Rácsodálkoznak arra, hogy ikrek. Hogy fiúk. Szépek. Nekem nincsenek illúzióim, néha már szégyenlem is magam, mennyire reálisan nézem a fiúkat, miközben szívemből állítom, gyönyörködöm bennük, a szépségükben, az okosságukban, de azt is látom, hogy Marci haja kihullott a koszmóval együtt, most öregemberesen pihés a felszaladt homloka, utána rögtön a hosszú tincsek jönnek, hogy mindketten az én szempilláimat viselik (talán csak egyelőre), márpedig azok a szempillák kifestve néznek ki olyannak, mint másnak a festetlen. Hogy ekcémásak, koszmósak, itt-ott huplis a fejük. Eleinte gyanús volt, a többieknek, az idegeneknek miért szépek ők, de már értem, az egészséges, új élet szépsége ez, az ártatlanságé, ártalmatlanságé, ezek a fiúk még kérdés nélkül mosolyognak vissza, nem firtatnak jóságot, igazságot, tiszta, fogkrémcseppektől, vízkőtől, portól mentes fürdőszobatükrök ők, amelyben az ember arca is tiszta, fogkrémtől, lerakódásoktól, gyűrődésektől mentes.

Én pedig mindebben partner vagyok. Annyi minden történik egy fél órás séta alatt, hogy nem érzem elszigeteltnek magam, valami csatornára, áramlásba csatlakoztam bele, néha többekkel is találkozom, néha csak egy-egy köszönés, bolti átintegetés jut.

Mindeközben el is felejtem, hogy már nincsenek barátaim –  a barát szó alatt azt értem, akivel nap mint nap (legalábbis havi rendszerességnél sűrűbben) van idő és mód kapcsolatot tartani, a másik életét aktívan figyelemmel kísérni. Ebbe a körbe hirtelen csak a család fér be, és a család be akar férni. Legnagyobb öcsém hetente feljön a gyerekeivel, régen sokkal ritkábban találkoztunk. A szüleim is hetente látogatnak, I. szüleivel szintén ez a helyzet, a testvére és családja pedig a nagszülőknél él jelenleg, szóval más hálózat szövődik. A barát üres körén túl pedig felszaporodott az a csoport, akik többek ismerősnél, de nem a barátaim, nem tudom, kik ők, van-e rá frappáns nevezék, ők azok, akikkel esetlegesebb a találkozó, de ha összejön, sűrű és mégis könnyű az idő.

Vajon mennyire egyedi ez a struktúraváltás? Szégyen, hogy mennyire nem vagyok képes az empátiára, azt hittem, igen, de most, amikor valóban megélek helyzeteket, csak most érzem át, sőt csak most veszem észre mások hasonló helyzetét. Nekem is tükrök a fiúk, szappantól, lerakódástól mentesek, és látom bennük az arcomra telepedett port, vízkövet.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s