Feladás I. – A test feladása

Régóta érlelődik bennem egy hosszabb poszt vagy posztsorozat, amely (ahogy egyébként a posztjaim fele) terápia gyanánt segítene feldolgozni a megváltozott határokat. Fel kellett adnom saját testem, pénzem, időm és terem jelentős részét, nem vagyok a magam ura, mert mások ura lettem.

A testem kontrollját veszítettem el leghamarabb, és úgy tűnik, az időszak hatása visszafordíthatatlan folyamat, akár az öregedés. Már a terhesség idején alá voltam rendelve valami eszmének, megfoghatatlannak, de ez az alárendelődés olyan természetes és örömteli volt sokszor, hogy nem jelentett igazi lemondást, inkább új keretet, amelyet meg kellett tapasztalnom, belaknom. Már akkor nem dohányoztam, amikor még nem tudhattam, hogy terhes vagyok, és ha sejtettem volna, akkor sem volt még teszt, ami kimutatta volna a fiúk létét. Mindez nem jelenti azt, hogy ne hiányzott volna a könnyed borozás, a futás, az önsors(test)rontás, csak ahogy a cigarettáról leszokáskor is álmodtam dohányzásról, de mégsem jutott eszembe reggel rágyújtani, úgy maradtak ezek háttérben, illetve párszor megittam egy pohár bort. És az utolsó hónap nagyon nehéz lett, a plusz 30 kiló, a rettenetes vizesedés, a kimerültség, a kórház megviselt, így különösen vártam a szülést.

Immár 4 és fél hónapja történt, félúton tartok, az a mondás járja, hogy a 9 hónapos terhességből a test 9 hónap alatt regenerálódik. Hittem is, nem is, bíztam benne, hogy velem hamarabb megtörténik, de ezen a pihenőponton szembe kell néznem azzal, hogy nemhogy 9 hónap alatt, de sosem fogok regenerálódni. Nem csak az arasznyi sebhely marad ott örökre, hanem a különböző rétegekben is, a bőr alatt, ott a vágás, a soha olyan egyneműként nem létező szövetek, hús javarészt.

A két hatalmas magzat átalakította a csípőm is, szétcsúsztak csontok, ízületek, érzem járás közben, imbolygok, futni alig tudok, mintha más ember testét kellene irányítanom.

A hasam még mindig elképesztő, I. szerint folyamatosan javul, nos, még van hova. A második tornám alkalmával, amikor szokás szerint kézzel ellenőriztem, jó-e a hasprés, megéreztem a nyílást. A hideg futkosott a hátamon, azonnal abbahagytam a tornát, most speciális gyakorlatokat próbálok, amelyek ezt az eltávolodást csökkentik, de meg kell valljam, az egyiket, amit egy kismama hírlevélben kaptam, egyszerűen képtelen vagyok megcsinálni. Nem arról van szó, hogy nehezen megy, hanem sehogy, pedig terhességem előtt hetente többször tornáztam, és a hasammal nem volt soha gondom. Mindez, ráadásul az időhiány (erről is lesz még szó) nem segít abban, hogy valóban kitartóan tornázzak. Marad néhány nyújtógyakorlat, amelyek elengedhetetlenek, hogy ne haljak meg a hátfájás, csípőfájás miatt (lásd még együttalvás, hordozás), szembesülés azzal, hogy a csuklóimban a szülés óta nem múlt el a gyulladás, valami ínhüvely pobléma lesz, mindenesetre fekvőtámasz pózt nem tudok felvenni, orvoshoz kellene menni, de érintett benne a tér, az idő, a pénz, no meg a test, illetve megpróbáltam egy nagyon enyhe diétát, már csak azért is, hogy félretolt ruhatéáram újra birtokba vehessem, ugyanis sem pénzem, sem időm nincs arra, hogy most egy teljesen új testet öltöztessek fel, lássak el több garnitúra ruhával télire, nyárra, akár egy hajtogatható papírbabát. Komoly tornát, fogyókúrát, némi cardio mozgást amúgy sem engedhetek meg magamnak, merthogy szoptatok, és mi van, ha.

A világ három részre tagolódik mostanában, az egyik rész jót tesz a szoptatásnak, a másik árt neki, a harmadik elenyésző. Persze remek dolog a szoptatás, nem csak hasznosnak érzem (ennél többnek, és szerencsésnek tekintem magam, hogy képes vagyok így etetni a gyerekeim), de szeretem is, néha rácsodálkozom arra, hogy a levegőt és néminemű vitamint, oltást leszámítva ez a két kis test mind-mind belőlem, rajtam keresztül épült fel, építi önmagát, és a fiúk immár 7 és fél kilósak, azt nem is számolom, naponta hány kilónyi nedves pelenkát kell kidobni, szóval elképesztő az anyagáramlás, amelynek csatornája vagyok, és ezt a csatornát tisztán kell tartani, ápolni, ráadásul nem mindegy, miféle anyagot engedek át. A melleim a legnagyobb áldozatai ennek, azok a mellek, amelyek a legszebbek voltak rajtam, amikkel egynek éreztem magam, ha nőként gondoltam magamra, valahogy a szimbólumai voltak, kicsiségükben, formásságukban, abban, hogy szinte láthatatlanul ragyogtak, leginkább csak nekem, szóval ezek a mellek eltűntek, mássá váltak. Ismét szimbólumok, és szépségük is van, de még nem azonosak velem.

És persze szelektálnom kell, mit eszem. Mert van, ami puffaszt, és akkor a fiúkat is, mert van, ami tejmennyiséget csökkent, mert van, ami úgy ízesíti meg a tejet, hogy a gyerekek nem kívánják, mert, mert. Mert ekcémások lettek a fiúk, és innen is, onnan is hallottam, hogy ez még 6 évesen is ezzel küszködött, az 12 évesen is kiütéses, soha el nem múlik, csak a tünetek enyhülnek, és én tehetek róla, én eszem valamit, én takarítok netán rosszul, és itt a szőrehulló macska, és extra szenzitív öblítőt használok, holott van ecet és mosódió, és nem húzom le a meggy héját.

Így most használom a mosódiót, és nem eszem semmilyen tejtartalmú dolgot, ki van iktatva a kakaó is, az olajos magvak, és organikus extraszűz olívaolajjal kenem meg elsőszülöttem és másodszülöttem fejét, kivéve, amikor enyhe szteroidos krémmel, hogy ne vakaródzanak. De ez kevés, mert a kiütések újra jönnek, ráadásul a fiúk elkezdtek a napi több, majd egy után csak három naponta kakit (szart?) produkálni, azaz mindez múlt idő, mert most egy hete egyik sem termelt, és megint töröm a fejem, mit tettem, mit ettem, ami ezt generálta. Persze valószínűtlen, hogy én tehetek róla, sőt ez akár normális is lehet, de mint holmi ősi babonában hívő, máris azt fontolgatom, mit áldozhatok fel magamból, örömeimből, hogy elmúljon a napfogyatkozás.

Lassan nincs olyan terület a fizikai létemmel, a testemmel kapcsolatosan, ahol szabadságom érvényesíthetem, voltaképp akkor érvényesítettem szabadságom utoljára, amikor elfogadtam, hogy alárendelem magam, ameddig erre képes vagyok.

Érdekes, hogy miközben éppen a testképem feldolgozásával vagyok elfoglalva – már amikor jut rá szellemi gépidőm -, éppen egy ilyen cikkbe botlom a neten.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s