Nüansz

Van az a kifinomult anyai ösztön, ami segít, amikor az ember a kisdedet tornáztatja a pelenkázóasztalon, fel, úúúgy, szééépen, fel a kis lábakat, hogy kijöjjön a puki, hopp, kijött, jaj, de jó, hopp, még egy, ó be nagyszerű, nem marad bent, hogy facsargassa a gyermek testét, sírásra kényszerítve az éjszaka közepén, szóval a kifinomult ösztön jelzi, hogy óvatosan, most még ne tessen elvinni a fiúcska popsija alól a használt pelust, mert meglepetések érkeznek a szelek szárnyán. Ezzel a kifinomult ösztönnel sajnos én még nem rendelkezem, és végignézem, ahogy a mosolygó kisfiú telibeszarja derekasan a pelenkázóasztalt, pillanatok alatt, centire az elhúzott, használt pelustól.

Egyébként meg mind kövérek vagyunk. A macska a műtét óta, sosemvolt örömeit kompenzálva zabál, már nevetek, ahogy jár-kel a lakásban, mintha dolga volna, de útközben, akár egy kirakatnál, mindig lelassít, és megszemléli a kajás szekciót, hátha valami újdonság merült fel. Ott hevert az ágyon, elfolyva, szépen, á, csak a téli bundája az, mondta I., de ahogy megtapogattuk, nem bunda volt az, hanem a macska. A többiekről nem is beszélek. Egyedül a fiúknak dicsőség mindez, lassan megkétszerezték születési súlyukat, ez szép két hónap alatt. Mondtam is Bercinek, az unokaöcsémnek, ha így haladnak, könnyen kiszámolhatjuk, hogy 2 évesen 30 kilósak lesznek, és akkor nem kétszereztem, csak 1-1 kilót csaptam hozzá minden hónapban a kiindulási értékhez. Bizonyára jut hely valami Blikk, Bors hátsó zugában a dagadt ikrek fotójának. Subidam és Subidu.

subidam

 

subidam-es-subidu

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s