Új év

Az úgy volt, hogy január elsején terveztem még egy posztot írni, amelyben viccesen elsütöm, hogy “2013 évértékelő: nem szültem”, de aztán másképp alakultak a dolgok.

31-én, köszönhetően tapsinak és impatientnek, nagyszerű szilvesztert tartottunk, igazi volt, függetlenül a szilvesztertől. Aztán volt egy kis sorozatnézés, éjfélkor tessék-lássék köszönés, még sorozat, alvás. Egészen hajnal négyig, amikor elfolyt a magzatvizem. I. még egy szemhunyásnyit sem aludt, lesápadt-leizzadt, reménykedett, hogy egyszerű inkontinencia (haha, én biza nyugtalanabb lettem volna, ha egyik éjjel így összevizelem magam), de ez valami más volt, nem a vizelés érzete, egyszerűen dőlt a meleg víz, mintha egy forrás tört volna fel. Komótosan lezuhanyoztam, hajat mostam, ezekre a kórházban úgysem lesz egy ideig mód, közben a forrás hasonlat tényleg stabilizálódott: én azt hittem, a magzatvíz elfolyik és kész, de nem, folyamatosan termelődik, én meg felszabadultan nevettem, mert elindult, jókor, nincs miért aggódni, sőt, legalább valami természetességgel indul a születésük, sodródunk az újdonsült patak vizén.

A kórházban aztán ide-oda pakolgattak, kaptunk egy szülőszobát, ahol meztelenül kellett heverésznem egy lepedő alatt, mondtam, hogy de hát csorog a víz, de csak a vállát vonogatta a szülésznő, ez nem gond, itt mindenkiből csorog, erre van az ágy, a lepedő, a nájlon alátét, a tepsi az ágy aljában. Aztán elindult a császár rutinja, az egy nap pluszt például éppen borotválkozásra használtam volna fel, így maradt az olcsó pengés, száraz csapatás a szülésznő keze által, azt hittem, micsoda kiszolgáltatottság, de akkor megjött a műtősfiú, aki pucéran átpakolt a tologatós ágyra, átkerültem a műtőbe. Újabb szintje a teljes kiszolgáltatottságnak, továbbra is teljesen meztelenül, magam elé képzelt, szinte obszcén méretű hasamat kitolva fekszem, két lábam kikötözve, az egyik kezem is, a másikba fut branülön valami, mint valami keresztről leszedett krisztus, csak ez most éppen a világra jövetel, mérik a vérnyomásom, a műtő hatalmas, gépek kattognak, amikor idegesebb leszek, az egyik jobban, az ott én vagyok. Az aneszteziológus fiatal orvos, Mária vagy Magdolna, vagy együtt mindkettő, ahogy szóval tart a spinális érzéstelenítő után, és néha megsimítja az arcom, kőbe vésett pillanatok ezek, köszönet érte. Maga a műtét alig 30-40 perc, tényleg nem érezni fájdalmat, de azt igen, ahogy bennem vannak, pakolnak, húznak, rántanak dolgokat, nem kellemetlen, hirtelen gyereksírás, és nem gondoltam volna, de én is elsírom magam, kicsit csak, mert közben már kezdek összeesni a 2 órás éjszaka, az izgalmak után, a trutymós gyereket csak megmutatják, viszik is, jön a következő, gratulálnak, mert két hatalmas babáról van szó, most már üres vagyok, azaz ürítenek, szivattyúval dolgoznak bennem, az anesztes mesél, mi fog történni, közben visszahozzák az egyik fiút, immár beöltöztetve, mi készítettük ki ezeket a ruhácskákat, te jó ég, ez tényleg a gyerek, a mellemre tartják, itt is a másik, eltűntek, engem közben összevarrnak, az orvosok elköszönnek, tőlem is, kiszabadítják kezem a kengyelből, a műtősfiú megint megkér, hogy kapaszkodjam a nyakába, a karján valami nem élő dolog csillog, és borzalommal döbbenek rá, hogy azok a lábaim, a durván elvizesedett, tésztás combok, a roppanósra kifeszült bőr, teljesen érzéketlen vagyok, és kiszolgáltatott, ahogy félig bénán, teljesen meztelenül, egy zöld lepedővel letakarva végigtolnak az osztályon, le a szülészetre, át a várakozó látogatók között, miközben ráz a hideg, ez valami mellékhatás, olvastam róla, be a szobába, ahol most 6 órán át fekszem, félig érzéketlenül, azaz lassan életre kelve, fejemet viszont nem mozgathatom, inni még mindig nem ihatok, csak fekszem a lepedő alatt, végre befut I. a babafürdetés után, meg van hatva, de aztán meglát, nedves pelenkával törlöm ki a szám, néha ellenőrzi az ágy alatti katéterzacskót, várunk. Ez a hat óra volt végül, amit visszatekintve valódi kiszolgáltatottságnak ítéltem, a mozdíthatatlan alsótest, a szomjúság, az aprócska szoba, ahol eleinte csak a két szobatárs és babájuk volt ott, később a látogatók is, én pedig várakoztam a lepedő alatt, és ahogy tért vissza belém az élet, kezdtem érezni, hogy dolgok folynak ki belőlem, ha megemelem a paplant felettem, az is durván véres, mi lehet alattam? A szomszéd ágynál 4 éves kisfiú a látogatók között, és a lassan mozduló, térdig befáslizott lábaimmal, a csituló reszketésemmel, katéteremmel szörnyszülöttnek érzem magam, ha tudnák, mi van a takaró alatt, nem menekülhetek sehova. Végül ihatok, érzem a lábam, érzem a sebeket, behozzák a fiúkat is, fél órára a mellemen hagyják először egyiket, aztán másikat, ez fontos, hogy beinduljon a kötődés, a szoptatás, bőrkontaktus, így nevezik, más a negyedik infúzió csorog le, de legalább a wc-re nincs gondom, kifolyik minden az ágy alá. Amikor letelt a hat óra, kitessékelik a látogatókat, és egy nővér és I. elvezetnek a fürdőig. Olvastam róla, hogy ez a legrosszabb, negyedórás út, valóban kegyetlen, de már a felépülés felé vezet, ezért erőltetem, meglesz az az út hamarabb is, a zuhanyzóban megmosnak, megtisztogatnak, idegen emberbe kapaszkodom kiürült, sebes hassal, lógó hajjal, vaskos, remegő lábakkal, és ahogy elér a melegvíz, hirtelen teljesen átlagossá válik az egész procedúra, akár ha hibernációból keltenének fel egy filmben, természetes minden, csak nehéz, ma is még három császármetszés lesz a műtőben, és ez így megy nap mint nap.

Éjjel még egyedül alszom, de hajnalban már behozzák az egyik fiút, mert sírt az osztályon, és most nyugtassam meg. Nem hiszem el, de megnyugtatom valahogy, és a szoptatásban is segítenek, elkezdődött az egész, reggel már a szobámban van mindkét baba, és én vagyok a felelős.

A fiúkról egyelőre csak keveset írok, friss lények a világra, szépek, hatalmasak, több mint 3 kilósak lettek, holott még 3 hét lett volna a terhességből, a csecsemőosztályon voltak babák, akik egykeként 40. héten megszületve nem érték el a kisebbik, Marci súlyát. És igen, már itt tartok, büszkélkedem, a mi fiaink, azok bezzeg nagyok, és úgy nézem a többi babát, mint nem-enyémeket. Az enyémek mások. Nagyszerűek. Na, ezért nem fogok itt sokat írni róluk.

Most már egy hete itthon, és valóban semmi időm, minden napom az ágyban töltöm, néha órákon át onnan ki nem jutva, csak szoptatva, váltogatva a babákat, néha pelenkázás, néha fürdetés, wc-re kifutás, szendvics fekve bekapása, sok csokoládé evése, mert az kicsi, hamar bepuszilható, sokáig ad energiát. Így is leadtam 20 kilót a terhesség alatt felszedett 30-ból, de még mindig oda kell figyelni, hogy rendesen egyek, mert ami nem változott, az az, hogy én állítom elő az ételüket, és ez igazán csodálatos dolog, szóval végül a csokoládé le lett tiltva.

Most így, kicsit néha kiborulva, mert sok a 2-3 alvásórás nap, és még fel kell dolgoznom, hogyan kérjek segítséget a családjainktól, és mivel fog ez járni. Viszont elképesztő, hogy van két új ember a lakásban, és az Anyja neve rovatnál az enyém szerepelt, és I. az apjuk, és nem csak leírt szavak ezek, hanem tényleg, ő meg apa lett (nagyon ügyes!), és az is marad, mert itt lesznek még, ameddig csak mindannyian szeretnénk, és lesz itt még ezernyi más dolog, nem csak pelenkák és szoptatós melltartók, hanem játékok, séták, beszéd, beszélgetés, viccek, alig várom, de azért oda kell figyelni, hogy a mai nap is rendben legyen, és ha ma csak a vicces, bölcselkedő arckifejezés jut tőlük, amikor retteneteseket pukiznak, én pedig nagyon örülök, mert nem kínozza a kis testüket immár, akkor ezt kell megbecsülni, szóval most így vagyunk együtt.

5 thoughts on “Új év

  1. Tyű, egyszerre több kiló gyereket hordtál ki mint én külön! (Nekem átlagban 3 kilósok voltak). Szuper anyuka vagy, nehéz lehet a császáros sebbel ugrálni az ikrek körül. A család nem özönlik magától segíteni? Vagy csak az a nehéz hogy megmondjad hogy miben tudnak a legjobban? Még egy óriási gratula és írj róluk ezután is kérlek.

    • A családot nehezemre esik bevonni, de lassan le fog esni az aranygyűrű az ujjamról. ,) A császáros sebhez annyit, hogy az István fura hely, valahogy azt veszik, hogy a kismama mindent tud kezelni, és emiatt aztán általában kezelik is a kismamák a dolgokat, és ha valami nem megy, akkor tudnak segítséget kérni.

      • én is ott voltam Nudlival és volt olyan császáros szobatársam akit napokig nem tudtak rávenni a nővérek hogy legyen szíves gondoskodni a gyerekéről lassan, mondjuk ő bolond volt.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s