Utószezon

Ma hajnalban nekivágtunk a Tesconak, hogy a végtelen bevásárlólistánkat egy igazán nyugodt és olcsó helyen csökkentsük. Az alvási ciklusom már régen felborult, így semmit nem számított, hogy kettő óra van vagy délután öt, sőt ujjongtam magamban, olyan izgalmasnak ígérkezett a pangó áruház, ahol minden a miénk lesz, meg persze néhány másik, magát nagyon rafináltnak tartó bevásárlóé.

A valóság. Eszembe jutott A háromnyakú palack titka kötetből az egyik novella (Az a kötet mennyire jó volt, persze hatszor olvastam, de a legtöbb novellára tisztán emlékszem, és futkos a hátamon a hideg a rettegéstől, az örömtől, viszont érdekes módon egy szerzőt sem jegyeztem meg, minek, ott van a nevük a kötetben. Most néztem rá, kik is az írók, az egyik kedves sztorim, A szél írója pl. Bradbury.), amiben egy idősebb pár úgy dönt, hogy még pár hetet marad a kis nyaralófaluban, hova siessenek, az idő még jó, nyugdíjasok. Ám szépen-lassan bezárul körülöttük a világ. Nyaraló népség, ez a címe.

Szóval ott lehet maradni a kis házban szeptemberben is, ahogy el lehet menni a Tescoba hajnali kettőkor, de a hübriszért (nekem ezt is lehet) büntetés jár. A polcok lerabolva, körülpakolva dobozokkal, raklapokkal. A kiszolgálópultok nem igazán működnek. Mindenütt rettenetes kosz, ez az a kosz, ami amúgy is ott lehet, csak a sok ember takarja, nem is tudom, mikor jobb. Takarítógépek próbálják rendbe szedni a sorokat, de csak rosszabb a helyzet, útban vagyunk mindenütt. Még több kosz, a pakolás hulladékai, eldobált kartondobozok, letépett cellux, a lisztespolcoknál gázolni lehet a lisztben, jó móka lenne, de félek, elesem, így menekülőre fogom. A pakolók java nagyon fiatal, tétova diák, szűk hatáskörrel, amit nem is merne átlépni, még akkor sem, ha tudná, merre. A wc 3 és 5 között zárva, nem könyörül rajtam a takarító, hiába a hasam. Kétszer futottam neki azért, kétszer pattantam le, végül kibírtam hazáig. Nincs kassza, csak önkiszolgáló, ahol bénázunk, azt hisszük, mi tudjuk a logikát, persze nem, az ügyeletes alkalmazott nyolcszor jön oda segíteni, sosem mondja el tisztességesen, mi a baj, csak a kártyáját lehúzva rendezi. Végül összeáll a kép a fejünkben, utáljuk az egészet, amikor hazaérünk, még negyedórát beszélgetünk, hogy lehetne optimális a rendszer, a gépezet. A többi vásárlót nem is látjuk szinte, egyszer belefutok egy kosárba, benne egy csomag Abonett és két répa (mi történhetett?), a bébiruhákat válogatva látom, mellettünk egy nő nagyobbacska gyerekek zoknijait nézegeti, a pénztárnál két stricikülsejű fiú pakol sokkal rutinosabban, mint mi, igaz, nekik csak pár olcsó üdítő és ki tudja, még mi a vásárolt cucc.

Sminkelve sem csinos ez az áruház, mi most megnéztük éjszakai toalettjében, nem lenne szabad panaszkodnom, pár tétel lekerült végtelen listánkról, és elhittük ennek a leharcolt nőnek, hogy tényleg 7 rugó (7 rugó??????) egy négyes cumisüveg készlet, ennél olcsóbb már nem lesz máshol. A valóság nem csak a kiszórt liszt, hanem az, hogy tényleg ennyibe kerül.

3 thoughts on “Utószezon

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s