Helyett

A hosszú poszt sosem fog elkészülni, ellenben dugóként szépen elzár minden mást, apró-cseprő kis mondanivalókat, hát le van ejtve, nincs hosszú poszt, nem volt abban pár öncélú panaszkodásnál és vicceskedésnél több, azaz még néhány adat, amik mint a több éves nyaralási fotók valami nagy vízről (a tenger vagy a Balaton, mikor is?), már rég értelmüket vesztették. Majd 30 év múlva lesznek újra érdekesek.

Ami viszont igazság: egyre inkább nem vagyok más, mint terhes ember. Nincs semmi dolog az életben, amit csak úgy tennék, nem pedig azért, ahhoz képest, azzal együtt, figyelembe véve stbstb., hogy várandós vagyok.

Ami már kevésbé igaz dolog, csak saccolás: szerdán a nőgyógyásznál volt egy kisebb uh géppel nézegetés (előtte egy hónappal volt az utolsó a drága magánklinikán), a dokim szerint 2000-2400 grammosak fejenként, ránézésre. Ez azért kicsit sok, persze az ultrahang nem egy mérleg, de ami mégis igazság, valóság, az a teher, amit hurcolok nap mint nap, az egyre nehezedő teher, ami húz le a földre, de groteszk mód, mert feküdni nem enged, az alvás pokoli, egy kicsit valójában minden mozgás vagy mozdulatlanság az. Szóval egy óriásbabányi gyereksereg van a hasamban, és még bő egy hónap az előrehozott műtétig, mekkorák lennének, ha kivárnánk a 40. hetet? Egyenként 4 kilósak? De nem tudhatom meg, mert január 2-án erszényes emlős leszek, ha addig maguktól nem vágnak neki a folyosónak. Amúgy is, nem is én leszek egyre terhesebb, a Föld sűrűsödik be alattam, egyre nő a gravitáció.

Voltak érdekes dolgok is, pl. a szülőszobai látogatás. Na, ez meglepetés volt, tényleg nem így képzeltem el, kis szobácska, ágy, egy-két bútor még, ha bemegy három ember, tele is van. Az a gyanúm, valóban csak három ember van bent a szülőnőn kívül: az apa, a szülésznő, és néha benéz a doki. Persze a neten mindenhol az alternatív szülőszobát mutogatják, azt nem nézhettük meg, mert éppen használták. És nem, nem volt sikoltozás. Van külön vajúdó szoba, illetve az ember ott lébecol, ahol tud, mert szülni csak a végén, az utolsó 1-2 órára viszik be szobára. Persze ebből én nagy eséllyel kimaradok, nekem a műtő lesz, oda nem nézhettünk be. Valahogy nehéz elképzelnem a dolgot, hogy másodikán korán reggel a bekészített táskákkal szépen beregisztrálok a portán, a szám tapló (éjféltől nem ihatok, illetve már előző nap estétől nem ehetek), izgulok, aztán lepakolok a szobámban, és? Aztán mi lesz? Visznek is infúzióra, katéterezni, semmi látványos magzatvízelfolyás, sikoltozások, görnyedések? Egyelőre egy titkos vágyam van csak a kórházzal szemben: az első éjjel hadd aludjak egy nagyot. Persze miért is sikerülne 15 centis műtéti sebbel…

A másik érdekes dolog a nőgyógyász volt, most először jött velem I., aki végigülte az egész vizsgálatot. Így csúsznak arrébb a korábban véglegesnek hitt határok, régen a nőgyógyász előtt feszengtem, most pedig meg is tudom osztani mással az élményt, már megint az intimitás területe formálódik. Egyfajta szemérmetlenség ez, de összefüggést látok azzal, hogy egyetlen darab pulóvert hordok (ez jön fel rám), amely tény nem okoz gondot, inkább az aggaszt, hogy lehet, még ez is szűkös lesz. Akkor I. pulóverjei közül kell lopnom. Nem is a szemérmesség módosul, hanem a prioritás? Meglátjuk. Hajat még rendszeresen mosok, körmöm vágom, ételt tányérról fogyasztok, javarészt.

2 thoughts on “Helyett

  1. de hát a pasid előtt nyugodtan lehetsz fesztelen, az nem számít szemérmetlenségnek. szerintem annak a jele hogy megbízol benne és jó közvetlen a kapcsolatotok. a császáron is bent lesz, nem?

    • Igen, ez érdekes, látott ő már lemeztelenítettebb helyzetben, mármint akár kínosabban is. De valahogy ez a nőgyógyász látogatás olyan volt, mint a “Beszéljünk a hüvelygombáról” reklám, oké, lehet tudni róla, de maradjon csak a másik ügye.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s