Tegnap a nőgyógyászhoz villamosoztam el, és most fordult velem elő először, amióta láthatóan terhes vagyok, hogy senki nem adta át a helyet, sem odafelé, sem vissza. Őszintén bevallva annyira nem bántott a dolog, éreztem némi szomorúságot, hogy a világ nem is annyira jó, mint gondoltam, illetve amint felszabadult hely, tank módban elfoglaltam. Néhány megállóról van csak szó, állni nem nehéz, valójában a fékezésektől, fellökésektől félek, az ülőhely privát szférát és stabilitást ad. Én, ha nem adom át a helyem, mert nagyon elcsigázott vagyok, neadjisten beteg, szóval úgy érzem, most ülnöm kell, akkor magamban mindig magyarázkodom, mintha ez valamit is segítene a delikvensen. Kíváncsi vagyok, hogy az a fiatal srác, akinek az orra előtt álltam, és inkább az ablakon bámult ki, hogy ő is futtatott valamit magában, vagy amint nem látott, elfelejtett. Szerencsém, hogy olyan a fizikai állapotom, hogy még objektív lehetek.
Ez egy szerecsen a Török utcában (Cecil helyett?)
Ez pedig egy macskaodú az ágyamban, eddig tartott az ágytakaró védelmi szerepe, egy idő óta az állat valahogy bevackolja magát alá, a párnák közé, most először sikerült lencsevégre kapni a járatot, egyébként ott derül ki a dolog, amikor felhajtva az ágytakarót egy álmatag jószág néz fel.
nimbusz 