Cukorkaságok

1. Megvolt a terheléses cukorteszt, maga a cukorhomokos kása nem is volt annyira rettenetes, az csak 5 perc nyeldeklés, de utána 2 óra étlen várakozás a kényelmetlen kórházi váróban már jobban igénybe vett. Ellenben remek eredményt kaptam, az asszisztens szerint a terheléses értékem jobb, mint másnak az éhgyomri – indokolatlanul büszke is lettem. Ez csakis úgy történhet meg, hogy közvetlen összeköttetés alakult ki a szájam és a seggem zsírrétegei között, így a cukora  véráramot simán kihagyja. Mindenesetre utána másfél nap édességmámor volt, most próbálok lejönni az anyagról.

2. A nődoktornál

– És a fekvésen, emelésen túl mire kell még vigyáznom? Például élhetek szexuális életet? – kérdezte a bennem felnőtt felnőtt.

– Nos, azt nem igazán javaslom.

– És, khm, a hagyományos szexuális életet vagy semmit? – kérdezett tovább a bennem felnőtt felnőtt.

– Hát, az alhasi vérbőség elkerülése miatt igazából semmi nem ajánlott. Még 13 hét, annyit kellene kibírni.

“A picsába, erre kár volt egyáltalán rákérdeznem! – gondolta a felnőtt.”

3. A macska alszik mellettem a rongyiján, félig már rácsúszik a könyvespolcra az ágy mellett, a bajsza izeg-mozog, aztán az egész teste hullámzik, nyüszögő hangokat ad ki, hirtelen felpattan, tántorog, lágyan lefejeli a könyveket, odabotladozik hozzám, hangosan nyávog, akkor megsimogatom, visszamászik, összegömbölyödve elalszik. Rosszat álmodhatott.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s