Ciklusok

Legalább 15-18 éve, hogy először láttam a Rosencrantz és Guildenstern are dead filmet, most hétvégén valamiért eljött az ideje, hogy újra megnézzem, illetve megnézessem I.-vel.

Azt leszámítva, hogy közben rám tört a pánik a terhesség miatt (kész, vége, örökre elveszett a szabadságom, soha nem térhetek már le a sínről, mindig ebben az állapotban leszek, ebben a nem teljesen okés, soha ki nem pihent, soha nem (mert nem lehetek) önző/részeg/felelőtlen állapotban), illetve megint leesett, hogy meg fogok halni, mind meghalunk, szóval ezeket félretolva (vagy éppen el nem felejtve) csodálatos élmény volt.

15, de inkább 18 év múlva talán már családi mutogatás lesz belőle.

Barátunk és ellenségünk: a nemi szerv

Hétvégén megvolt a szülésfelkészítő, eléggé kimerítő volt jógaóra után még 4 óra, szintén jógázva, odafigyelve, viszont rendkívül hasznos is. Persze jellemző, hogy amikor a más országokban elérhető szülésekről volt szó, például a delfines szülésről a Seychelles szigeteken, akkor benyögtem I.-nek a cicás szülést, mint olyat, és sajnos hagyományos, iskolai ünnepséges, fuldokló, nyüszögő röhögőgörcs jött ránk.

De ha már cica. Nem tudtam nem észrevenni, mennyire gyakran előkerül mostanában itt a blogomon a punci téma. Nem véletlen.

A terhességem elég hamar átalakította a fizikai létem, a korán kialakuló hatalmas has (tényleg mindenórásnak nézek ki jelenleg, sőt lehagytam olyanokat, akik mindenórásak), a terhelés, a hízás (15 kiló plusznál járok, és még van 2 hónap) elég hamar nyilvánossá tette a testemet. Mindenki látja, és ki vagyok szolgáltatva a legkülönbözőbb helyeken annak, hogy ismeretlenek a terhességemről, a gyerekekről, a fizikai létemről akarnak velem beszélgetni.

A női testképem egyébként is problémás volt, szeretem a testem, igyekeztem jól tartani, jól megmozgatni, pihentetni, de amiben teljesen béna voltam, az úgymond a feldíszítése a magam örömére. A lakás tele van szirszarokkal, fülbevalókkal, körömlakkokkkal, amelyek egyszer jó ötletnek tűntek, majd soha elő nem kerültek, vannak valahol sminkeszközök is, takarításnál rájuk csodálkozom, újra elteszem, ha néha mégis használom, estére elfelejtem, szétkent arc néz vissza rám a tükörből. A fodrászhoz bejelentkezni külön misszió.

És most hirtelen az bennem a leginkább látható, a mindenki számára érdekes, hogy mi van a méhemben. Mi van a hüvelyemmel. Hogy alakul a medencém. Hol fognak kibújni belőlem a srácok. Eddig évente ha megvizsgáltak a rendes rákszűrésen, most háromhetente kézzel nézik a méhszáj állapotát. A női szerveim előtérbe kerülése valami egészen új női testképet hozott magával. A misztérium máshová költözött, ahogy a szemérem is.

Az ultrahangos orvos, a “szép” doki kéthetente szépen betűrögeti a ruhavédő papírtörlőket a bugyimba, majd a combomra könyökölve küzd meg mocorgó fiúkkal, hogy elkapja őket egy-egy mérésre. A hétvégi szülésfelkészítőn négy pár ült bent, és jegyzetelt nagy buzgalommal a gátvédelemről, tanulmányozta a gátizom bemutató tábláját, bólogatott a gátmasszás menetét hallva. Ami arról szólt, hogy a mi gátizmunkat hogy kell majd kézzel karban tartanunk ahhoz, hogy megússzuk a szülés okozta károkat. Ismeretlen, nevüket sem tudom emberek között lett természetes téma az, hogy mi lesz a párok női tagjának puncijával. Mondhatnám, hogy barátok között persze nem beszélnék ilyen lazán, az ismeretlenség felszabadít, de azt hiszem, ha valaki társaságban rákérdezne a gátmetszésre, akkor könnyedén mesélnék róla, a véleményemről, a feltételezéseimről, tehát a szülésfelkészítésen csak eleve szabad volt erről beszélni, máshol megvárnám, hogy érdeklődés legyen iránta.

És még hol vagyok a szüléstől. Amikor itthon jó előre kell gyantáztatni, ne bent csapassanak le borotvával, beöntést kell kérnem, különben igenis mások előtt ürítkezem majd, de a nagyját így sem úszom meg, sanszosan hányok, vizelek, és mindenki a puncim nézi, ha gátvédelmet kérek, akkor a szülésznő fél órákat masszírozza a hüvelybemenetet, és még ezzel járok a legjobban, különben vagy repedés lesz, ami szabálytalan seb, és nagyon nehezen gyógyul, vagy belevágnak ott, azon a területen, ahol eddig holmi szentély bejárata volt, ahova eljutni csak a kiváltságosok juthattak, és be pláne azok, akiket örömmel fogadtam.

És mindez (ha nem is a vágás, de a nyilvánosság) a természet rendje (persze régen csak bábák voltak, ma meg lesz bent 2 orvos – ikreknél kötelező, úgy tudom – meg ki tudja, hány egyéb segítő stbstb.). A női fórumok felszabadult puncizásai ezt segítik nekem feldolgozni. Hogy a láthatóság, a publicitás az egyik fele az eseményeknek. Mindez felszabadulással is járhat, szabaddá téttellel. De ott egy másik oldal is, amit még ki kell alakítanom, vagy legalábbis át kell gondolnom, hogy hova költözik/költözött az intimitásom.

És egy érdekes cikk, amibe éppen ma futottam bele.

Apróságok

Tegnap a nőgyógyászhoz villamosoztam el, és most fordult velem elő először, amióta láthatóan terhes vagyok, hogy senki nem adta át a helyet, sem odafelé, sem vissza. Őszintén bevallva annyira nem bántott a dolog, éreztem némi szomorúságot, hogy a világ nem is annyira jó, mint gondoltam, illetve amint felszabadult hely, tank módban elfoglaltam. Néhány megállóról van csak szó, állni nem nehéz, valójában a fékezésektől, fellökésektől félek, az ülőhely privát szférát és stabilitást ad. Én, ha nem adom át a helyem, mert nagyon elcsigázott vagyok, neadjisten beteg, szóval úgy érzem, most ülnöm kell, akkor magamban mindig magyarázkodom, mintha ez valamit is segítene a delikvensen. Kíváncsi vagyok, hogy az a fiatal srác, akinek az orra előtt álltam, és inkább az ablakon bámult ki, hogy ő is futtatott valamit magában, vagy amint nem látott, elfelejtett. Szerencsém, hogy olyan a fizikai állapotom, hogy még objektív lehetek.

Ez egy szerecsen a Török utcában (Cecil helyett?)

 

 

 

2013-10-17_10-44-05_572

 

Ez pedig egy macskaodú az ágyamban, eddig tartott az ágytakaró védelmi szerepe, egy idő óta az állat valahogy bevackolja magát alá, a párnák közé, most először sikerült lencsevégre kapni a járatot, egyébként ott derül ki a dolog, amikor felhajtva az ágytakarót egy álmatag jószág néz fel.

2013-10-18_17-23-03_890

Meg a bárányfelhők

Egyébként lustán eltelnek a napok, új felismerés, hogy a családom mennyire törődik velem, rendszeresen hívnak, hogy vagyok, pl. apám (akinek egyébként szépen gyógyul a lába, már nem kell kötözésre sem járnia) az imént a telefonba elárulta, hogy nagyon izgul, én meg kicsit örülök, mert persze jól esik, illetve látom már, hogy nem csak a sétazónám lett nagyon aprócska, hanem a szociális köreim is, mert hol alszom, hol vizsgálatokra járok, hol dolgozgatok, hol próbálok tervezni, milyen bútort hova, és hol lehet koraszülött pelenkát kapni, ha úgy alakulna, szóval befordultam, szemben a köldökömmel. De ez az érdeklődés azzal is szembesít, ha már köldöknézés, hogy én bezzeg nem hívtam fel sógornőimet, hogy vannak, mert sajnos tényleg nem tudtam, hogy a terhesség ilyen dolog, ami miatt mindig lehet izgulni, és ennyire kifordítja-befordítja az ember életét, és sajnos nem volt elég empátiám hozzá, hogy mégis sejtsem, pedig egyik sógornőm is idősen szült, idősebben, mint én most, igaz, nem első gyereket, és nem rögtön kettőt.

És linkóci testvérem meglátogatott (persze csodák nincsenek, most éppen munkanélküli, de egészen emberi léptékű tervei vannak, kertépítő akar lenni, ehhez vásárolgat ezt-azt), és egy abszolút értékelhető üveg borral lepett meg, amit el fogok szépen fogyasztani 2 hónap alatt, ha addig bírja. Pl. hétvégén meg is kezdjük, megünnepeljük, hogy immár a harmadik trimészterbe lépek, ami valójában csak kedden kezdődik, és nem is tudom, miféle határ, talán a koraszülöttek esélyei voltak valamikor innen mérhetőek?

Közben elkezdtem virslisedni, az ujjaim különösen, mint amikor az ember nyáron sokat sétál, aztán más összezárni az öklöt, mintha boxert viselnék, így aztán nem hordom a régi gyűrűm, amit már 21 éve hordok, amióta apám összecsencselte az ukrán egyetemistákkal, akiket, illetve még néhány színesbőrű diákot is anyám ismert, mert a dékáni hivatalban dolgozott, és ezek a furcsa idegenek kiskorunkban ott iszogattak néha nálunk, és gyűrű maradt utánuk, meg olyan gyerekjáték, amivel falapba lehetett képet égetni, ez azóta elveszett, ahogy a csillag alakú kisfülbevalóm is, pedig nagyon büszkék voltak rá a szüleim, és sokáig kellett hazudnom, hogy megvan még, holott eladtam rafinált, azóta (sőt már jópár éve) alkoholista volt osztálytársnőm segítségével a kerepesi lengyel piacon egy nagyon gyanakvó, de mohó nőnek, mert elfogyott az ösztöndíjam az albérletre, és nem láttam más megoldást.

Már ruhákat is kaptunk, egész szatyrokkal, a legutóbbi adagban némi kislámnyholmi is akadt, kötött, rózsaszín, gyöngyös-csillogós kis sapka például, amit amikor felmutattam I.-nek, a macska elnyávogta magát, mi pedig pontosan tudtuk, mire gondol a másik, arra amire mi magunk is, nevetnünk kellett, de tudtuk azt is, hogy még várni kell a megfelelő alkalomra, végül én kaptam el tegnap, amikor az állat félálomban bambult (jó látni, hogy úgy ébred, ahogy mi, lassan, maga elé bámulva). Szóval gonosz emberek vagyunk, de igenis nagyon jól szórakozunk.

2013-10-15_23-26-29_77

Woman power

Először is itt egy újabb sorozat, amit nézegetek, az Orange is the new Black, majd a felénél járva javarészt bájosnak találom, kellően drámai és kellően vidám. Egy női börtön a színhely, ahova hősünk, a fiatalabb korában még leszbikus és kalandvágyó, ma már heteró és továbbra is kamaszosan esetlen Piper bekerül. Szerencsére nem horror a hely, és nem is leányálom, és vannak meztelen női mellek és seggek és puncik is, és igenis női puncik javarészt, mert van egy fickópunci, azaz műtött-formált kis tökély. Mindenféle interakciók, viszonyok, történetek, baklövések, és éppen annyira amerikai a sorozat, hogy valójában szórakozásként tapadjon az ember a monitorra, ne pedig erővel és tudattal elindított terápia, mélyre repülés legyen a film nézése.

Aztán itt a Bezzeganya, amin továbbra is remekül szórakozom. A múltkori nagy bölcs kategorizálásom persze hülyeség volt, de itt a BA fórumon van egy hölgy, akit egyrészt élvezet olvasgatni magvas kinyilatkoztatásai miatt (tényleg el tud kapni igen fontos dolgokat, nem aggódik ugyanis), másrészt mert remekül tud kavicsokat dobálni a vízbe. Múltkor pl. rettenető irritáló és pökhendi módon (általában egy-egy mondatokat szúr csak oda) kifejtette, hogy a szült nők puncija javarészt leffeg, és szerinte 38. héten császár az, ami megmenti a későbbi szexet. Persze mindenki felháborodott, és jöttek a replikák, miszerint csakazértsem leffeg, és kiváló minőségű két gyerek után is, aztán volt, aki felhívta a figyelmet a szex =/= punci állításra, jött olyan, akinek volt gondja, ezért plasztikáztatta, végül az i-re a pontot az a kommentelő tette fel, aki vidáman visszakérdezett, hogy pontosan mit is értünk leffegés alatt, mert a szűk punci igen tág fogalom.

Máskor is nevettem már fel a kommentek olvastán, nagyon vegyes a társaság, nem is mindenki terhes vagy családos, van, aki csak ott lebzsel, mindenesetre felüdülés, hogy az idióták és buták is valahogy másképp azok, mint más fórumokon, illetve kezdem elhinni, hogy egészen széles skálán mozog azon emberek értelme, humora, intelligenciája stb. akik képesek csecsemőt életben tartani egészen sokáig, évekig, évtizedekig. És magamba nézve, eddig határozottan jól ügyködöm én is.

Ma voltam egyébként kontroll UH-n, gyors volt a dolog, mert elirták a dátumom, de azért beszuszakoltak, viszont nagy mérések nem voltak. Gondolom, kb. 800-900 gr. körül vannak, nagyjából egyformák továbbra is, a méretükről kaptam némi képet, amikor rájöttem, hogy az a két dudor, ami fent van a 108 centis derékbőségű köldököm táján két oldalt, nem egy gyerek két testtája, hanem két gyereksegg, a fejük lent a hólyagomnál, ott sustoroghatnak, fent meg a gyomromon ülnek mondhatni. Amikor eszem, az lehet nekik a hullámvasút.

És a vizsgálat után lesétáltam a hegyről, újabb ajándékba kapott és kézben hazáig szorongatott savanyúcukor lett ez a délután, az istenhegyi úti villák homlokzata már komorodott, a nap hátulról sütött, ezért a házak közötti kertek, parkok aranylottak fel, csak bekukucskálni lehetett, pontosan látni, megnézni nem, így lehetett egyszerre citrom és ananász és bodza és muskotály az a cukor, itthon már ehetetlen, de még zsebkendőbe csomagolható, örökre (mosásig) zsebben felejthető.

 

Újabb ajándék ez a nap

Most tudtam meg, hogy azok a gégecsövek, amiket ha forgatunk, akkor egészen elképesztő zenét lehet készíteni, szóval azok nem véletlenül vannak I. birtokában, sőt nem holmi bohém agglegénylét diktálta, hogy a kanapéhuzat réseibe gyömöszölve tárolja őket, néhány pénzérme és jóval több morzsa társaságában. Hanem ezek a Klippan kanapé funkcionális alkatrészei!!! Másfél éve lakom itt, volt ezidő alatt pár huzatcsere és – mosás.

Miféle titkok mellett megyünk el nap mint nap? Újult kíváncsisággal nézek körbe a világban, legyen az mostanában bármennyire is beszűkült.

Mérleg

Vannak nagyszerű dolgok, például a hétvégi Breaking Bad sorozatzáró esténk, direkt összevártunk több részt, hogy kicsit nagyobb legyen a dózis, jó lezárás volt, mondjuk sírni nem sírtam, nem úgy, mint a Battlestaron vagy a Lost utolsó kutyás jelenetén, lehet, nem volt elég a sablonból? Aztán elkezdtem a 26. hetet. Aztán az idő odakint, amit még így is, maximum 3-4 utcát átdöcögve, onnantól már félve, mint aki a falu határában a világ végét jelentő szakadékba néz bele, szóval még így is élvezek.

Vannak rossz dolgok is. A macska még mindig teljes nő, és elkapta egy nagyon durva hormonhullám, napokon át vernyákolt, és amit eddig sosem tett: jelölgetett szépen-akkurátusan. Szerintem I.-be szerelmes, mert az ő ágyneműjét kapta le, aztán az ő pulóverét tisztelte meg a szekrényben. Nagy kár, hogy az ágynemű azt jelenti, egy huzatot, egy paplant, egy lepedőt, egy ágytakarót, egy matrachuzatot kell mosnom, ezek közül egyik-másik egy komplett mosás. És nagy kár, hogy a szekrénybéli pulóver mellett volt még 3 mosásnyi ruha, sajnos ez lett az új mértékegység: mosógépdobnyi.

És az is elég nagy baj, hogy apám elesett a biciklijével, megint, most megúszta teljes lenyúzással, a múltkor lába tört. Viszont a lenyúzás sem jó, mert évtizedes cukrosként nem akar gyógyulni. Anyám két héten keresztül titkolta a dolgot, nem mesélte el a telefonban, öcsém hivott fel, hagyomány ez már nála, hogy mindig akkor jön a rettenetes híreivel, amikor valakivel éppen egy kocsmában, pubban, étteremben töltöm az időt, és akkor próbál engem is berántani a rettegés patakjába, most éppen azzal, hogy a seb elfertőződött, és csövek lógnak ki apámból, és, és, és. Vagy a lelkem erősödött meg, és jobban ellenállok, vagy valami furcsa dolog történt azzal, hogy most már mondhatni van két gyerekünk, igaz, még szinte-gyerekek, de annál inkább rám vannak bízva, és ezzel mindkét kezem foglalt, tudom is, hogy foglaltak azok a kezek, és józanul veszem tudomásul, ha így nem tudom másnak nyújtani. Vagy ez nem józanság, hanem ösztön.

Viszont a világ még mindig igazán érdekes, és most kellően gusztustalan tartalom jön, én szóltam, tessék vigyázni.

Continue reading

Cukorkaságok

1. Megvolt a terheléses cukorteszt, maga a cukorhomokos kása nem is volt annyira rettenetes, az csak 5 perc nyeldeklés, de utána 2 óra étlen várakozás a kényelmetlen kórházi váróban már jobban igénybe vett. Ellenben remek eredményt kaptam, az asszisztens szerint a terheléses értékem jobb, mint másnak az éhgyomri – indokolatlanul büszke is lettem. Ez csakis úgy történhet meg, hogy közvetlen összeköttetés alakult ki a szájam és a seggem zsírrétegei között, így a cukora  véráramot simán kihagyja. Mindenesetre utána másfél nap édességmámor volt, most próbálok lejönni az anyagról.

2. A nődoktornál

– És a fekvésen, emelésen túl mire kell még vigyáznom? Például élhetek szexuális életet? – kérdezte a bennem felnőtt felnőtt.

– Nos, azt nem igazán javaslom.

– És, khm, a hagyományos szexuális életet vagy semmit? – kérdezett tovább a bennem felnőtt felnőtt.

– Hát, az alhasi vérbőség elkerülése miatt igazából semmi nem ajánlott. Még 13 hét, annyit kellene kibírni.

“A picsába, erre kár volt egyáltalán rákérdeznem! – gondolta a felnőtt.”

3. A macska alszik mellettem a rongyiján, félig már rácsúszik a könyvespolcra az ágy mellett, a bajsza izeg-mozog, aztán az egész teste hullámzik, nyüszögő hangokat ad ki, hirtelen felpattan, tántorog, lágyan lefejeli a könyveket, odabotladozik hozzám, hangosan nyávog, akkor megsimogatom, visszamászik, összegömbölyödve elalszik. Rosszat álmodhatott.

Fórum

Nézegetek több női közösségi fórumot, ennek több oka is van. Az egyik, hogy habár a hétvégén már egészen értékelhető alvásaim voltak, de aztán a hétköznapok hajnali virrasztásai, a nyugtalankodás félálomban elszívják az erőm, és miből veszik el? Persze abból, ami egyébként is nehezen menne, amire több erőt kellene fordítanom, és ez a kapcsolatok teremtése, aktív részvétel azokban. Ahelyett, hogy levelekre válaszolnék, inkább olvasom mások gondolatait, illetve itt elengedem magam, de az oda-vissza zajló kommunikáció még feladat.

Másrészt roppantul felszabadító arról olvasni, hogy játszótér, hogy leckeírás, fürdetés közösen, babaruha, bútor, mert attól, hogy mások megfogalmazzák véleményüket, tapasztalatukat a fenti témákban, azok a témák teljesen természetessé válnak, mint egy sütemény sütése vagy valami diéta. Én meg még ott tartok, hogy legszívesebben égre emelt karokkal rohangálnék, hogy “Baszki, baszki, gyerekünk lesz, semmiből valamik, amiket nekünk kell életben tartani, csomagolni, etetni, szeretni, baszki, egy drágább teki eszközhöz alig merek nyúlni, hogy fogjuk a kórházból hazavinni a két fickót, hogy akkor mostantól hajrá, legyen velük valami, baszki…”, szóval nagyon elkél a külső megerősítés, hogy semmi baj, ahogy a terhességnél is apróra darabolt idők vannak, amiket okosan végig kell csinálni, technikai feladatokat elvégezni (hasat kenegetni, vitaminokat, nyomelemeket enni, vizsgálatokra járni stb.), úgy lesz ilyen a gyerekek felnevelése is.

Szóval amiért elkezdtem a posztot, és amit le is írok sokkal rövidebben, mint a felvezetést: a női fórumok igazán érdekes helyek. Trollok nem nagyon vannak, néha a feminista csapatokhoz betéved egy fickó, annyi. Viszont megoldják a fórumozók magukban a közösségi igazságosztást. Megdöbbenve konstatáltam, hogy pl. a Bezzeganyán, ahol az olvasó írhat posztot, beküldi, kiteszik az adminok, szóval ott egy-egy nem túl okos poszt mekkora támadáshegyeket vált ki. Persze, a szerző tényleg nem túl okos dolgot ír, mittudomén, leírja, hogy ejej, milyen rossz is a terhességi hányás. Nem kétséges, rossz, az sem kétséges, hogy az ő életében ez ritkán fordul elő, ez az ő világa, élménye. Erre hatan kommentelnek, hogy a másik milyen kis nebántsvirág, és mennyire fantáziátlan a poszt, és minek az ilyennek gyerek, aztán jön valaki, aki elvetélt rettenetes körülmények között, ő két kezét összetenné, ha hányhatna, mit picsog a posztoló stbstb. Mi ez?? Tényleg mindenki zsebében ott egy bölcsek kavicsa, ami miatt kötelezettsége, mondhatni keresztje leírni valami evidens, ám igenis támadó, udvariatlan dolgot? És amint ketten vannak ilyenek, jönnek többen is. És más fórumon is láttam, hogy nők egymás között felszabadultan tudnak kommentelni, de nem egyszer, nem kétszer nyilvános boszorkányégetés lett belőle.

A másik, amit észrevettem fórumon, hogy több oldalon van egy bizonyos archetípus (minden bizonnyal több is, de van egy, ami hamarabb feltűnt): a szabadszájú, nonkomformista, bölcs nő. Sokat bazdmegol, kényes, kínos dolgokat simán felvet, kimond, tényleg felszabadító olvasni, mert nem terel, vicces, okos. Aztán bumm, néha rettenetesen nem pc, mármint kiderül, hogy a karakánság mögött érzéketlenség van, ridegség, távolság, türelmetlenség, leszarás.

Micsoda új világ tárul ki, és még hol vannak a játszótéri napok…