Elmerülés

No lám, most, amikor végre szembe merek nézni a ténnyel, régóta nem írok le semmit, akkor látom, hogy tényleg, milyen régóta nem ment.

Nincs semmi baj, mindenki rendben van, de valójában nem baj van, hanem számos dolog egyszerűen rosszul működik.

A legnagyobb problémám az alvás. Lassan 4 hónapja, hogy nem aludtam egyben 4 óránál többet. A jobb éjszakák (például a tegnapi) csak sima megszakításokkal tarkítottak, fel kell kelni, nyögvenyelősen átfordulni másik oldalra, meg vécé, az persze mindig. A rosszabb éjjeleken nem megy a visszaalvás, a macska szemét módon alszik persze, kifordult pózban, elképzelem vemhesen, de akkor is puha, mint a hanyagult levetett pulóver, végül olvasok, almát eszem, már úgyis mindegy, vergődés helyett legyen igazi élet ez a fejemhez tartott pisztollyal kikényszerített éberség, persze nem lesz az. Most a doki megduplázta a magnéziumom, talán ettől, talán mert ahogy múlik az idő, úgy száll meg egyre inkább a fatalista nyugalom, de jól ment az alvás. Még néhány ilyen éjszaka, csak pisilős, átfordulós, és a kásás világvége ködben evickélés napjai után némi energikusság jön el, ebben bízom. És például hirtelen megint képes leszek emberekkel kommunikálni, neadjisten levelekre válaszoni, de még ha azt csak úgy, ahogy eddig, legalább nyitottabbá válni, ahogy régen, figyelni másokat, nem csak a saját fiziológiám.

A másik gond a pénz. Két hetente ultrahang, legalább már olcsón, három hetente nőgyógyász, na, az nem olcsó, a vitaminok, egyéb kiegészítők lassan havi 15K, egy minimál nyugdíj nem elegendő már arra, hogy egyszerűen a nulla szintet fizessem, tehát semmi extra kiegészítőt, beavatkozást, hanem a megfelelő vitamint, a megfelelő ellenőrzést. Ami extra, az a jóga, de most az is kimaradt két hétre, vissza kellene térni, kifizetni a bérletet, és átmozgatni magam úgy, hogy a jelenem, a mozgásom működőképesebb legyen, és még a jövőm, a szülés is reménykeltőbb. Emellé kellene lassan vásárolni ezt-azt, babakocsit (hohó, kinéztünk egy használtat, talán korai még, de nehogy már elvigyék előlünk), bútorokot, új ágymatracot, egy használható fotelt, új ruhákat, mert a régiek kifeszülnek rajtam vagy nyáriak, szárítós mosógépet (nem, ezt már lehúztam a listáról, jó lesz az olaszos tempó, a minden belepő, száradó pelenkaerdő), őssejt levétel, na persze, nekünk sem volt Lego Technicsünk, mégis ember lett belőlünk, igaz, ilyen morgó, nyávogó, ne is firtassunk inkább. A gond, hogy elsejétől táppénzre kell mennem, eljött a napi többszöri fekvés ideje, ikrekkel ez van, pláne egypetéjűekkel, pláne ha ilyen nagy hassal, nagy nyomással terhes a tikkelő szemű kismama. A táppénzt már az Állam úr adja, a jövedelmem 60%-a, de maximum ennyi meg ennyi. Tehát speciel nekem még kevesebb is, mint a 60%, mert szemétparaszt módon normálisan kerestem, tisztán, mindent bevallva, a cég befizetett utánam nem keveset (tudom, mert én utalom, tényleg horror összegekről van szó). Vigyáznom kell, nehogy időnek előtte kórházba kerüljek, mert akkor már csak 50% a táppénz, ugyanis az Állam úr úgy tekinti, kiválóan el vagyok látva a kórházban, tehát egy csomó kiadástól megkímél a bent tartózkodás. Minden bizonnyal így történik ez olyan országokban, ahol ehető és elegendő ételt adnak, ahol nem kell pénzt csúsztatgatni ide meg oda. Egyelőre a kórház nekem még drágábbnak tűnik, mint az otthoni lét, hiszen addig nem lesz lekapcsolva a villanyóra sem, hiába nézhetem a kórtermi tévét napestig, de mindegy, ezen már nem is garasoskodom. Minden bizonnyal tényleg sokba kerül az ellátásom, még ha nagy eséllyel csak fekvésre kell befeküdnöm ellenőrzött körülmények és feltételek közé.

A harmadik gond a számtalan adminisztráció, intézendő ügy. Nem tudom, túlérzékeny drámakirálynő vagyok-e, vagy a problémám valós (az tény, hogy nagy a hasam, ikrek miatt is, alkati kérdés is, simán kinézek utolsó idősnek), mindenesetre a séta nehézkes, lötyög bent minden, húz, nyúz, félek, hogy elengedek, mint a túltöltött zacskó, és így erősen megfontolom, hova mekkora pakkal vagyok képes/hajlandó elsétálni, neadjisten BKV-t használva eljutni. Az első alkalom, amikor valaki átadta a helyét, még pironkodásra késztetett, ma már teljes természetességgel veszem tudomásul, ez a kazo, el kell fogadnom, mivel le kell ülnöm, nincs itt illemtani kérdés, nem kegyesek velem, hanem ez a természet rendje, ahogy az elefánt alatt is meghajlik a gally.

Viszont menni kell ide is, oda is, hétfőn terheléses cukorteszt, amitől rettegek: reggel hétre, HÉTRE!!! kell odaérnem, éhgyomorra vért vesznek, meg kell innom valami kórházi cukoroldatot, ülni egy órát, akkor vért vesznek, utána ülni még egy órát, akkor megint vért vesznek, akkor végre ehetek-ihatok, és még csak 9 óra, kezdődhet a nap. Kitaláltam, hogy viszek termoszban saját kávét, a csökkentett koffeintartalmút az otthoni mézzel meg valami finom szendvicset, különben maradna a kórházi büfé a műanyag Fleur székekkel, a kis fehér kávéspoharakkal, műanyag keverőpálcával, a bécsis zsemlével, Balaton szelettel. Ha szerencsém van, még szép idő lesz, és kiülhetek a parkba. Kedden délelőtt a régi körzeti orvoshoz kell kijutni, aki elintézi a táppénzt, el is köszönök tőle, mert át kell valahogy jelentkeznem valakihez, aki nem Budafokon működik. Fáj a szívem, mert Dani bácsi 15 éve az orvosom, végigcsinálta a pánikbetegséget, szorongásokat, a valós és pszichoszomatikus bajaimat, szép dossziém van már nála, hát ezt most küldheti át valakinek, Dr. Gipsz Jakabnak, csak egy név a kerületi weboldalon, ahogy az összes többi, nem kaptam egyelőre tippet, kihez próbáljak bejutni. A védőnőm is táppénzre megy, előttem jár másfél hónappal a terhességben, de még nem tudta megmondani, kihez kerülök, pedig már csak egy pecsét hiányzik a kiskönyvembe, hölgyeim, ne hagyjanak cserben. Kedden még ott a kontroll ultrahang, illetve a bérszámfejtőnek el kell juttatni a papírokat, mivel a cégnél ez az ember én vagyok, aki másét eljuttatja, így szolgám nincsen.

Be kellene jelentkezni állandó lakcímre a bérelt lakásba, utána kellene nézni, hogy is van ez az apasági, mikor kellene megoldani, tényleg lehet-e a kórházban, el kellene intézni az életbiztosításom, mert ha pénznyelőgép, akkor mostantól nincs rá keret, továbbra is két hetente uh, három hetente nőgyógyász, valahogy elengedni a munkát, átadni mindent, elrendezni magam után a benti dolgokat, és aztán a szülés után, aminek immár megvan a dátuma, és nagyon bízom benne, hogy a fiúk is jónak találják a január 2-t, szóval utána csak ezer papírt kell eredetiben ide meg oda elvinni a GYES, a támogatások, a családi pótlék, a lakcímkártyák, az anyakönyvi kivonatok, az adókártyák intézése végett (asszem, azért van adókártyájuk a csecsemőknek, mert van ez a babakötvény vagy mi, de ennek még utána kell szintén nézni), hú, és a Tesco bevásárlást is ki kellene tesztelni, meg a macskát műttetni, és valahogy agyban végre készülni.

Mert amikor két napja a dokim rendelőjében ültem, és néztem a faliújságot, rajta a sok Megérkeztem fotót, egyszer csak elöntött a pánik forró hulláma, mert semmit, de semmit nem éreztem, csak idegenkedést, komolyan egy félszemű cica láttán jobban elérzékenyülök, és ahogy ott ültem, ebben a lázas állapotban, azon töprengve, hogy ugye most nem basztam el valamit nagyon, véglegesen, azért találtam kapaszkodót. Mert azok a kisbabák máshoz tartoznak, sok esetben számomra nem is szimpatikus emberekhez, nem az én dolgom velük foglalkozni, elég figyelem jut rájuk, az én ügyem a két gyerek, akit én vigyázok most, elegendő lesz őket szeretni, de még azzal is kibékülök, amit immár több helyen olvastam kismamától, hogy az első hónapokban nem érezte a köteléket, csak az erős, mindent felülíró kötelességet, állati ösztönt vagy a felettes én kényszerét, nem tudom, de akik erről írtak, azok arról is, hogy aztán észrevétlenül már ott volt a szeretet.

No de annyira bajok ezek, amennyire jól esik leírni őket, kicsit tetszelegve, kicsit számvetést csinálva, aztán a listában tetszelegve, és a másik lista sokkal rövidebb. A fiúkról majd kedden írok, akkor lesz kontroll, magamról annyit, hogy azért jó lesz a táppénz, mert sokat fogok olvasni, és napközben alhatok, és sorozatokat nézek, és ha már úgy érzem, hogy elegendő kényeztető szabadidő járt nekem, akkor angolozhatok, és a házimunka napi ügyei mellé egy-egy napra be tudok szúrni valami apróságot, ami már régóta várja a sorát, egy fiók rendberakása, egy dosszié átnézése, és Tesz-Vesz városból ugyan átköltözöm egy kis angol faluba, de majd a postán és a helyi kávézóban élem életem, mert elegendő ingert fog adni a Király utca és környéke, két utcányira van egy könyvtár, ideje beiratkozni, oda elsétálni még jót is tesz majd, és végső esetben, ha a faluról is kiköltözünk a tanyára, hát ott a macska és a Kindle és a net. Idén még.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s