Nagyszerű volt tegnap a jóga, talán egy leheletnyit jobban ment, mint szokott, ez már örömre adott okot, de egyébként is, mindig remekül érzem magam, amikor csupa pocakos, nyögdécselő, erőlködő nő között vagyok én is éppen ilyen. Minden sportnak megvan a maga nyöszörgése. Már megjegyeztem egy gyakorlat nevét (magának a gyakorlatnak is volna ám neve, de azt még nem), a szó szépen, magyar képzővel ellátva épült be: sasankázunk. Tegnap gyakoroltuk a lefelé néző kutya pózát is, amitől speciel nem pornósztárnak, hanem kung fu harcosnak éreztem magam, aki a kelet misztikus erőihez fér hozzá önfegyelemmel, évek hosszú gyakorlásával. Valójában ilyen.
Ma meg Annie Hall voltam, aki a macska vadászó kattogását elunva és utánajárva szembetalálkoztam egy legalább jura kori szörnnyel.
Felkeltettem I-t, aki hajnalban, fröccsözés után ért haza, így igen rezignáltan jutott ki az előszobába, ám a lény láttán tágra nyíltak szemei, és azt mondta, erre felkészül. A magyar Woody Allen erőgyűjtés gyanánt fogat mosott, közben szépen kértem, ne ölje meg a dolgot, hátha az békével jött, és megpróbálja mással a kapcsolatfelvételt, ha simán kidobjuk az ablakon, de addig az eredeti filmben érthetetlen okokból nem szereplő macska megpróbálta levadászni, így a dolog a kamraajtó alatt elmenekült olyan helyre, amit sajnos még a lakás részének kell tekintenünk. A macskát igen erős szavakkal illettem, és mostantól homokba dugom fejem, ha netán újraindulna a vadászat. Amúgy is véget ért már az sf aranykora, ahol ilyesmi lények jöttek hozzánk látogatóba.
Update: megvan a szörny neve, pókszázlábú, sajnos csíp, ami engem nem ijeszt, de remélem, a macskát nem fogja bántani. Amikor megtámadta őt, utána rázta az egyik mancsát, talán elegendő figyelmeztetés volt. (Persze, hogyne.) Örülök, hogy van megint min szorongani, tényleg nem értem, miért nem volt macska az Annie Hall filmben…
nimbusz 