Még mindig nincs exportálás

Ezért idióta címeket adok a posztoknak, ellenben legalább van poszt.

Morzsolódnak továbbra is a napok, az elhullajtott nyomokat elhordják a madarak, az erdei bogarak, és amikor visszakövetném az utam, merre is jártam, már nincs híre az aljnövényzetben. Annyit tudok, hogy “Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a  nagy büdös semmibe.” Egyébként nincs semmiféle nyomott kedélyem, egyszerűen csak szeretem ezt a novellát.

Lassan a 4. hónap végére érek, azaz odaértem, csütörtökön megyek a 18. heti ultrahangra. A rettegésem, ami a 13. hétben indult, elcsendesült, most már várom a valóságot, akármi is lesz az – persze azért szorgosan mérem a hasam, teljesen feleslegesen, hiszen semmiről nem szolgáltat adatot, ennyi erővel egyszerűen hízhatok is,(igen, minimum hízom, a köldökömnél 93 vagyok), illetve esténként erősen koncentrálok, hátha érzek mozgolódást a hasamban, de szőrös anyai szívem egyszerűen nem súgja meg, hogy ez most valamelyik arasznyi lény kaparászása vagy a szelek hatása, a beleim zubogása, és mivel stabilan eszem egész álló nap (úgymond csipegetek, mivel hely nincs már olyan sok), ezért hát van hatás, amin gondolkodhatom. És igen, a sok nyavalya mellé kap az ember némi szabadságot terhesen, például a teste hirtelen szentté válik, és az aranyér, a kiütések, az emésztés, a kidudorodó köldök mind magasztos, nemes cél érdekében kialakult tünet, és alig kell némi összemosás, hogy maguk is magasztossá nemesüljenek. Vagy legalábbis szalonképes beszédtémává. Vagy legalábbis jó viccé.

Szóval telnek a napok, beállt valami ritmus, habár elmúlt a betegségérzet és a konstans émelygés, majd a 40 fok is, továbbra sem tudok aludni, éjjel többször felébredek, olykor csak a wc-re járok ki, de ahogy közeledik a reggel, eljön a fájó derék, feszengő has problémája, a forgolódás, minden második hajnalban olvasgatok, hogy visszaálmosodjam. A nagyszerű éjszakák persze aktív, energikus napokat eredményeznek, a napi munka után mégis szeretnék még ezt-azt beszúrni az életembe, továbbra is fut az angol, a meetup, a podcast, amikor csak lehet, elmennék társaságba, de két hét után kiderült, hogy  ilyen töménységben ez sem az igazi. 9-ig, 10-ig kihúzom valahogy (örömmel, élvezve az életet), de utána hazaevickélek, és már semmi más nem megy, csak néhány oldal olvasása, a konyha szinten tartása, a macska ellátása. Nem az ablakmosás hiányzik, hanem a kezdeményezőkészség, az elmélyülés, a kreativitás, a mindenfelé elkanyarodó álmodozás öröme.

Ráadásul elkövettem egy nagy baklövést, és nem vigasztal, hogy a büntetést rögtön meg is kaptam érte, mert még folyamatosan kapom. Volt egy rossz fogam, ó igen, aki tudatosan készül a terhességre, az előbb az ilyesmit elintézi, de én ugye hirtelen lettem terhes, habár nem véletlenül, de sajnos a tervezési fázist a próbálkozási szakaszba akartuk beépíteni. A foggal nem volt baj, ez egy régi gyökérkezelt darab, ami már akkor eltört, de az orvosom megmentette. Aztán egyszer csak végleg eltört, megszűnt fog lenni, valami mássá változott, ellenben soha nem fájt. Tudtam, hogy el kell intéznem, de az első hátom hónapban egyrészt nem értem el az orvosom, másrészt olyan sokszor nem is próbálkoztam. Múlt héten viszont elértem. Megtekintette és húzásra ítélte a dolgot, megnyugtatott, hogy a helyi érzéstelenítő nem okozhat gondot, a rossz fog többet árthat, aztán nekiesett a számnak. Hosszas küzdelem volt, érezni csak az ütéseket, feszegetéseket éreztem, fájdalmat nem, végül a dokim úgy ítélte, hogy kiszedte, amit ki kell, mármint reméli, tényleg ennyi volt. Ez csütörtök délután volt, este, a pocdast alatt kezdett múlni az érzéstelenítő, azóta szerintem csökkenő intenzitással, de fáj a helye. Volt, amikor dagadt is volt az arcom, most már nem ég, nem dagadt, de érzem a sajgást. Egyrészt nem örülök, hogy a rossz éjszakák mellé még egy alattomos fájás is rontja a napjaim, néha bedobnék egy gyenge fájdalomcsillapítót-gyulladáscsökkentőt, de nem merem forszírozni, nem merek a netre hagyatkozni, és a hosszúhétvégén sok más információhoz nem juthatok. Másrészt roppantul aggaszt, mi van, ha tényleg benne maradt a fog egy darabja az ínyemben, akkor mi lesz, hogy kezelik, miközben terhes vagyok, mit kockáztattam én barom? A legrosszabb a bizonytalanság, talán jobban érezném magam, ha tudnám, mi is történik egy ilyen szájsebészeti műtét során, és már ott ülnék bent. Maga a fájdalom csak kellemetlen, de ha tudnám, hogy közben szépen elcsitulnak a dolgok, viselném. Jó, a fájdalom sem dobott fel, az ivás, az alvás, a mozgás, az aktív élet már nem adatik meg, erre az evést is elkezdik megszorítani, hát mi ez, kérem?

És még egy sor nyavalygás. Tegnap már I-nek magyaráztam nagy elánnal, hogy elegem van az emberekből, akik nem tudnak másról kommunikálni, mint arról, milyen elbaszott alvási ciklusunk lesz az elsó hónapokban. Vagy arról, hogy hú, ez nehéz lesz, kettővel. Hú. Oké, bazdmeg, jó, hogy mondod, erre eddig nem gondoltam, de most, segítségeddel végre leesett a tantusz, kérem az egészet visszacsinálni, én akkor kiszállok, hol kell elintézni, bölcs beszélgetőtársam? Persze igazságtalan vagyok, kedves, jótét lelkek próbálkoznak ezzel, sokan már gyerekes tapasztalatokkal, általában nem belső baráti kör tagjai, hanem ismerősök, és arra jutottam, hogy az egész éjjel síró gyerek, az állandóan alváshiányos anyuka, apuka olyan stabil sztereotípia, mint a szilikonmellű szőkeség meg a róla szóló viccek. Nyilván van alapja, de a felszínes kommunikációban egyszerűbb a sablonokat előkapni a tokból, mint belemélyedni a szomszéddal abba, hogy valójában ott a Vivien, tölteti a száját is, sminktetovált, nem túl olvasott, de egyébként jókat tud nevetni magán, és leszámítva aggályos testkontrollját, tele van életörömmel, és igen, sanszosan tényleg rendkívül örömteli vele a szex. Szóval értem én, a kliséket elvetni már bizalmas viszony kell, és nem lehet könnyű belevágni, ezért nem egyenként bántanak ők, hanem így egybe. Hogy naponta valaki előáll ezzel. Én olyasmiket szeretnék hallani, amit egy ikerlányos apuka, régi barát (nem, nem barát, de nem is ismerős) mesélt, miszerint valóban kurva fárasztó, de az ikrek varázslatosak. Sőt azt szeretném mástól hallani, hogy az egyke gyerek is csodálatos, mindegyik az, és milyen nagyszerű lesz, amikor visszamosolyog, csak nekem, és elalszik a vállamon, és ha hozzáérek, ha megsimítom, másképp reagál, mint bárkire, hogy látom, amint hétről hétre gyarapszik, okosodik, és tényleg fotózni fogjuk, amikor valamit meg tudnak majd ragadni meg ilyenek.

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s